¹A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.

²Ezért elfutott, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk:
– Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!

³Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz.

⁴Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány előreszaladt – gyorsabban, mint Péter –, és elsőnek ért a sírhoz.

⁵Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be.

⁶Megérkezett Simon Péter is, aki követte, és bement a sírba. Látta, hogy a leplek ott fekszenek,

⁷és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve egy másik helyen.

⁸Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz. Látta, és hitt.

⁹Még nem tudták ugyanis, hogy az Írás szerint fel kell támadnia a halottak közül.

¹⁰A tanítványok ezután hazamentek.

¹¹Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba.

¹²Látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt. Az egyik fejtől, a másik meg lábtól.
–

¹³Asszony, miért sírsz? – kérdezik tőle.
– Mert elvitték az én Uramat – válaszolja –, és nem tudom, hová tették.

¹⁴Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látja, hogy Jézus áll ott, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.
–

¹⁵Asszony, miért sírsz? Kit keresel? – kérdezte Jézus.
Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá:
– Uram, ha te vitted el, mondd meg nekem, hová tetted, és én elmegyek, hogy elhozzam.
–

¹⁶Mária! – mondta neki Jézus.
Az megfordult, és így szólt hozzá héberül:
– Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester.

¹⁷Jézus így szólt hozzá:
– Ne tartóztass! Még nem mentem fel az Atyához. Menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.

¹⁸A magdalai Mária elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat”, és elmondta, mit mondott neki.

¹⁹Aznap, a hét első napján este ott, ahol összegyűltek a tanítványok, a zsidóktól való félelmükben az ajtókat zárva tartották. Eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk:
– Béke veletek!

²⁰Miután így szólt, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.

²¹Jézus erre ismét ezt mondta nekik:
– Béke veletek! Ahogy engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.

²²Ezt mondván rájuk lehelt, és így folytatta:
– Vegyétek a Szentlelket!

²³Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, és akiket megőriztek, azok megmaradnak.

²⁴Tamás, egy a Tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor Jézus megjelent.

²⁵Így szólt hozzá a többi tanítvány:
– Láttuk az Urat.
Ő azonban ezt mondta nekik:
– Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.

²⁶Nyolc nappal később ismét odabent voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, Jézus eljött, megállt középen, és így szólt:
– Béke veletek!

²⁷Azután Tamáshoz fordult:
– Tedd ide az ujjad, és nézd meg a kezem, nyújtsd ide a kezed, és tedd az oldalamra, és ne légy tovább hitetlen, hanem hívő!

²⁸Tamás így felelt:
– Én Uram, én Istenem!

²⁹Jézus így szólt hozzá:
– Mivel látsz engem, hiszel. Boldogok, akik nem látnak, és hisznek.

³⁰Sok más jelet is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.

³¹Ezek pedig azért vannak megírva, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia; és e hitben életetek legyen az ő nevében.