¹Jézus tehát hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül.

²Ott vacsorát készítettek a tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig a Jézussal együtt ülők között volt.

³Mária ekkor elővett egy font vegyítetlen, nagyon drága nárduskenetet, és megkente Jézus lábát, a hajával pedig megtörölte. A ház megtelt a kenet illatával.

⁴Tanítványai közül az egyik, a Karióti Júdás, aki arra készült, hogy elárulja, így szólt:
–

⁵Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, amit a szegényeknek lehetett volna adni?

⁶De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála lévő erszényből elszedegette, amit beletettek.

⁷Jézus erre így szólt:
– Hagyd! A temetésem napjára szánta.

⁸Szegények ugyanis mindig lesznek veletek, én viszont nem leszek mindig veletek!

⁹A zsidók közül nagyon sokan megtudták, hogy Jézus ott van, és odamentek. Nemcsak Jézus miatt, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halottak közül.

¹⁰A főpapok akkor elhatározták, hogy Lázárt is megölik,

¹¹mert a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban.

¹²Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe tart,

¹³pálmaágakat fogtak, elébe mentek, és így kiáltottak:
– Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya!

¹⁴Jézus talált egy szamárcsikót, felült rá, ahogy meg van írva:

¹⁵Ne félj, Sion leánya! Íme, szamárcsikón ülve jön királyod!

¹⁶Tanítványai akkor nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy ez volt megírva róla, és hogy ezt tették vele.

¹⁷A sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból és feltámasztotta a halálból, most tanúságot tett mellette.

¹⁸Elébe is azért ment a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelet tette.

¹⁹A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz:
– Látjátok, hogy semmit sem értek el: íme, őt követi a világ!

²⁰Néhány görög is volt azok között, akik felmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen.

²¹Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá:
– Uram, Jézust szeretnénk látni.

²²Fülöp elment, és szólt Andrásnak, majd András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak.

²³Jézus így válaszolt nekik:
– Eljött az óra, amikor megdicsőíttetik az Emberfia.

²⁴Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földre hullott búzaszem meg nem hal, egymaga marad; de ha meghal, bőséges termést hoz.

²⁵Aki ragaszkodik életéhez, elveszíti azt; aki pedig nem ragaszkodik életéhez e világon, örök életre őrzi meg azt.

²⁶Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.

²⁷Most megrendült a lelkem, és nem tudom, mit mondjak. Atyám, vezess engem az üdvösség re ettől az órától fogva! Bizony, éppen ezért jutottam el eddig az óráig!

²⁸Atyám, dicsőítsd meg Neved!
Erre hang hallatszott az égből:
– Már megdicsőítettem, és még meg is fogom dicsőíteni.

²⁹A körülöttük álló sokaság hallotta ezt. Azt mondogatták, hogy mennydörgés volt; mások viszont így szóltak: „Egy angyal szólt hozzá.”

³⁰Jézus így válaszolt:
– Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem értetek.

³¹Most van az ítélet e világ fölött, most vetik ki e világ fejedelmét.

³²Én pedig, amikor felemelnek a földről, magamhoz vonzok minden embert.

³³Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.

³⁴A sokaság így válaszolt neki:
– Mi úgy tanultuk a Törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad. Hogyan mondhatod hát: „Az Emberfiát fel kell hogy emeljék?” Ki ez az Emberfia?

³⁵Jézus ezt mondta nekik:
– Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, nehogy a sötétség hatalmába kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.

³⁶Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!
Ezeket hirdette Jézus, majd eltávozott, és elrejtőzött előlük.

³⁷Noha ennyi jelet tett előttük, mégsem hittek benne,

³⁸hogy beteljesedjék Izajás próféta szava, amely így hangzik: Uram, ki hitt az általunk hirdetett szónak, és az Úr ereje kinek lett nyilvánvaló?

³⁹Azért nem tudtak hinni, mert Izajás ezt is megmondta:

⁴⁰„Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, és ne térjenek meg, és meg ne gyógyítsam őket.”

⁴¹Ezt mondta Izajás, mert látta az ő dicsőségét, és őróla beszélt.

⁴²Mindazonáltal még a vezetők közül is sokan hinni kezdtek benne, de a farizeusok miatt nem vallottak színt, nehogy kizárják őket a zsinagógából.

⁴³Jobban szerették ugyanis az emberektől nyert dicsőséget, mint Isten dicsőségét.

⁴⁴Jézus kiáltva hirdette:
– Aki bennem hisz, nem énbennem hisz, hanem Abban, aki küldött engem;

⁴⁵és aki engem lát, az látja Azt, aki küldött engem.

⁴⁶Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz bennem, ne maradjon a sötétségben.

⁴⁷Ha valaki hallja az én szavaimat, és nem tartja meg azokat, nem én ítélem el, mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy üdvözítsem.

⁴⁸Aki engem elutasít, és nem fogadja be az én szavaimat, annak van ítélőbírája: a szó, amelyet hirdettem, az ítéli meg az utolsó napon,

⁴⁹mert én nem magamtól szóltam, hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta meg nekem, hogy mit kell mondanom és hirdetnem.

⁵⁰És én tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én hirdetek, úgy hirdetem, ahogy az Atya mondta nekem.