¹Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és a Nigernek is nevezett Simeon, a kürénéi Lukiosz és Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, valamint Saul.

²Egyszer, amikor ünnepelték az Urat, és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: „Engedjétek át Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre rendelem őket!”

³Akkor, miután böjtöltek, imádkoztak, és rájuk tették kezüket, elbocsátották őket.

⁴Ők tehát a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusra.

⁵Amikor Szalamiszba értek, a zsidók zsinagógáiban hirdették Isten igéjét. Mint segítőtárs János is velük volt.

⁶Miután bejárták az egész szigetet, eljutottak Paphoszig, és ott találkoztak egy Barjézus nevű zsidó varázslóval és álprófétával.

⁷Ez közel állt Sergius Paulus prokonzulhoz, aki bölcs ember volt. Magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta Isten igéjét.

⁸De Elimász, a varázsló – ezt jelenti ugyanis a neve – szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől.

⁹Saul vagy más néven Pál Szentlélekkel telve rászegezte tekintetét,

¹⁰és így szólt: „Te mindenféle ravaszsággal és csalással teli ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem hagysz fel azzal, hogy elferdítsd az Úr egyenes útjait?

¹¹Most íme, az Úr keze rajtad: megvakulsz, nem látod a napot egy bizonyos ideig!” Abban a pillanatban homály és sötétség szállt rá, és botorkálva kereste, hogy vezessék.

¹²Akkor a prokonzul, látva a történteket, hívő lett, mert lenyűgözte az Úr tanítása.

¹³Pál és társai elhajóztak Paphoszból, és eljutottak a pamphüliai Pergébe. János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe.

¹⁴Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a pizidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába, és leültek.

¹⁵A Törvény és a Próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk:
– Testvérek, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok!

¹⁶Pál felállt, kezével intett, és így beszélt:
– Izraelita férfiak és ti istenfélők, halljátok!

¹⁷Ennek a népnek, Izraelnek az Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és felemelt karral kivezette őket onnét.

¹⁸Aztán mintegy negyven esztendeig türelemmel viselte őket a pusztában.

¹⁹Miután Kánaán földjén hét népet elpusztított, örökségül adta nekik azoknak a földjét.

²⁰Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott egészen Sámuel prófétáig.

²¹Ekkor királyt kértek maguknak. Isten Sault, Kís fiát, egy Benjámin törzséből való férfit adott nekik negyven esztendőre.

²²Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, aki mellett így tanúskodik: Megtaláltam Dávidot, Jessze fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat.

²³Az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek ígérete szerint üdvözítőül Jézust.

²⁴Az ő eljövetele előtt hirdette János Izrael egész népének a bűnbánat keresztségét.

²⁵Amikor János bevégezte pályafutását, így szólt: „Mit gondoltok, ki vagyok? Nem én vagyok az! Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani.”

²⁶Testvérek, Ábrahám nemzetségének fiai, és a közöttetek lévő istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje hozzánk küldetett.

²⁷De Jeruzsálem lakói és vezetőik nem ismerték fel őt, és a próféták szavait, amit minden szombaton felolvasnak, azáltal teljesítették be, hogy elítélték.

²⁸Bár semmiféle halálos bűnt nem találtak benne, azt kérték Pilátustól, hogy végeztesse ki.

²⁹Amikor véghezvitték mindazt, ami meg van írva róla, levették a fáról, és sírba tették.

³⁰De Isten feltámasztotta őt a halálból,

³¹és több napon át megjelent azoknak, akik Galileából együtt mentek föl vele Jeruzsálembe, és akik most tanúi a nép előtt.

³²

³³Mi is hirdetjük nektek az örömhírt az atyáknak tett ígéretet illetően. Ezt – ahogy meg van írva a második zsoltárban is: Fiam vagy te, ma nemzettelek – Isten nekünk, az ő gyermekeiknek teljesítette be, amikor feltámasztotta Jézust.

³⁴Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és hogy többé nem tér vissza a romlásba, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak tett szent és megbízható ígéreteket.

³⁵Ezért másutt is így szól: Nem engeded, hogy Szented romlást lásson.

³⁶Ami Dávidot illeti, ő a maga nemzedékében Isten akarata szerint szolgált, aztán meghalt, és atyái mellé temették, tehát romlást látott.

³⁷De akit Isten feltámasztott, az nem látott romlást.

³⁸Tudjátok meg tehát, testvérek: őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát;

³⁹és mindabból, amiből Mózes Törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz.

⁴⁰Vigyázzatok tehát, hogy be ne következzék az, ami megmondatott a próféták által:

⁴¹Lássátok, ti gúnyolódók, csodálkozzatok, és semmisüljetek meg, mert napjaitokban olyasmit viszek véghez, amit akkor sem hisztek el, ha valaki elmagyarázza nektek.

⁴²Amint kifelé mentek, kérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról.

⁴³Miután szétoszlott a gyülekezet, sok zsidó és istenfélő prozelita követte Pált és Barnabást, akik szóltak hozzájuk és biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében.

⁴⁴A következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Úr igéjét.

⁴⁵Amikor a zsidók meglátták a sokaságot, elteltek irigységgel, és becsmérlő szavakkal mondtak ellene Pál beszédének.

⁴⁶Ekkor Pál és Barnabás bátran így szólt:
– Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét. Mivel azonban elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.

⁴⁷Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: A pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösség légy a föld végső határáig.

⁴⁸Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és mindazok hívővé lettek, akik az örök életre voltak rendelve.

⁴⁹Az Úr igéje pedig terjedt az egész tartományban.

⁵⁰De a zsidók ellenük hangolták a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit. Üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és elűzték őket a területükről.

⁵¹Ők pedig lerázták ellenük a port lábukról, és Ikóniumba mentek.

⁵²Öröm és a Szentlélek töltötte el a tanítványokat.