¹Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket!

²Adjatok helyet nekünk a szívetekben! Senkit meg nem bántottunk, senkit meg nem károsítottunk, senkit meg nem csaltunk.

³Nem ítélet gyanánt mondom, hiszen az imént mondtam, hogy a szívünkben vagytok, hogy együtt éljünk, és együtt haljunk.

⁴Teljes nyíltsággal vagyok irántatok. Nagyon büszke vagyok rátok. Vigasztalódás tölt el, és minden gyötrelem ellenére túlárad bennem az öröm.

⁵Amikor ugyanis megérkeztünk Makedóniába, testünknek nem volt nyugalma. Ellenkezőleg, mindenféle gyötrelemben volt részünk: perlekedés körülöttünk, aggodalmak bennünk.

⁶De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz érkezésével.

⁷De nemcsak az ő érkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ő nálatok megvigasztalódott. Hírül hozta ugyanis nekünk, mennyire látni akartok engem, mennyire bánkódtok miattam, mennyire ragaszkodtok hozzám; úgyhogy még jobban megörültem.

⁸Mert ha elszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan – mivel most látom, hogy az a levél, ha csak kis időre is, de elszomorított titeket –,

⁹de most már örülök. Nem annak, hogy elszomorodtatok, hanem hogy megtérésetekre szolgált a szomorúság. Isten akarata szerint szomorodtatok el, és így miattunk semmiben nem vallotok kárt.

¹⁰Mert az Isten akarata szerinti szomorúság az üdvösségre vezető töredelmet munkálja, s ezt senki nem bánja meg; a világ szerinti szomorúság viszont halálra vezet.

¹¹Lám, pontosan ez – tudniillik, hogy Isten akarata szerint szomorodtatok el – mekkora buzgóságra sarkallt titeket, sőt mentegetőzésre, sőt méltatlankodásra, sőt aggodalomra, sőt vágyódásra, sőt ragaszkodásra, sőt a vétkes megbüntetésére! Minden szempontból igazoltátok, hogy ez ügyben ártatlanok vagytok.

¹²Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt és nem is a sértett érdekében írtam, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen ragaszkodásotok, amely Isten színe előtt él bennetek irántunk.

¹³Ezért tehát megvigasztalódtunk.
De saját megvigasztalódásunkon túl még jobban örültünk Titusz örömének, ugyanis ti mindannyian felüdítettétek az ő lelkét.

¹⁴És ha egy kissé dicsekedtem is neki veletek, nem vallottam szégyent. Ellenkezőleg, ahogy nektek mindent az igazsághoz híven mondtunk el, úgy Titusz előtt való dicsekvésünk is igaznak bizonyult.

¹⁵Az ő szíve még jobban felétek fordul, amikor visszaemlékezik mindnyájatok engedelmességére, amint félve és remegve fogadtátok őt.

¹⁶Örülök, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek.