¹Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus testvér Isten korintusi egyházának és mindazoknak a szenteknek, akik Akhaiában vannak:

²kegyelem néktek és béke Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

³Áldott legyen az Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene,

⁴aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is meg tudjunk vigasztalni másokat bármilyen nyomorúságban, annak a vigasztalásnak az erejében, amellyel Isten vigasztal minket.

⁵Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által vigasztalásunk is.

⁶Ha gyötrődünk, vigasztalásotokat és üdvösségeteket szolgálja; ha vigasztalódunk, ez is vigasztalásotokért van, mert képessé tesz benneteket ugyanazon szenvedések elviselésére, mint amelyeket mi is eltűrünk.

⁷Ami titeket illet, reményünk szilárd, mert tudjuk, hogy amint részetek van a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.

⁸Nem akarjuk, testvérek, hogy ne tudjatok arról a megpróbáltatásról, amelyen Ázsia tartományban keresztülmentünk. Elképesztő, erőnkön felüli teher nehezedett ránk, annyira, hogy minden reményt feladtunk a túlélést illetően.

⁹Sőt már készen álltunk a halálra, hogy ne önmagunkban legyen bizodalmunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat.

¹⁰Ő mentett meg minket ebből a halálos veszedelemből, és a jövőben is meg fog menteni. Benne van reményünk, hogy ezután is megszabadít,

¹¹mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a nekünk adott kegyelem miatt sokan sokféleképpen adjanak hálát értünk.

¹²Büszkeségünk lelkiismeretünk tanúsága: Istentől való őszinteséggel és tiszta szándékkal, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, főként közöttetek.

¹³Mert nem írunk nektek mást, mint amit olvastok, és meg is értetek. És remélem, teljesen meg fogjátok érteni,

¹⁴ahogyan részben már meg is értettetek minket, hogy mi vagyunk a ti büszkeségetek, éppúgy, amint ti a miénk a mi Urunk, Jézus napján.

¹⁵Korábban ezzel a bizalommal akartam hozzátok jönni, hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben.

¹⁶Aztán a segítségetekkel akartam átmenni Makedóniába, és Makedóniából ismét hozzátok, hogy ti bocsássatok útra Júdeába.

¹⁷Amikor tehát ez volt a szándékom, vajon felelőtlen voltam? Vagy amit tervezek, azt pusztán emberi szempontok alapján tervezem? Úgy, hogy nálam az „igen” egyszersmind „nem” is?

¹⁸Isten a tanúm, hogy hozzátok intézett szavunk nem „igen is, meg nem is”.

¹⁹Mert a közöttetek általunk – általam, valamint Silvanus és Timóteus által – hirdetett Isten Fia, Jézus Krisztus nem volt „igen” és „nem”. Ellenkezőleg, benne az „igen” lett maradandóvá.

²⁰Isten valamennyi ígérete benne lett „igen”. Ezért általa mondunk áment, hogy Istent dicsőítsük.

²¹Isten az, aki nekünk veletek együtt Krisztus iránti szilárdságot ad, és felkent minket.

²²Ő meg is jelölt minket pecsétjével, és foglalóul szívünkbe adta a Lelket.

²³Én pedig – Isten a tanúm – az életemre mondom, hogy irántatok való kíméletből nem jöttem el újra Korintusba.

²⁴Ez nem jelenti azt, hogy uralkodunk a hiteteken. Ellenkezőleg, örömötök munkatársai vagyunk, mert szilárdan álltok a hitben.