Isten, a szegények és szorongatottak megmentője

¹A karvezetőnek: a „Fiú halálára” dallama szerint. Dávid zsoltára.

²Uram, teljes szívemből dicsérlek,

hirdetem minden csodatettedet.

³Örvendezem és ujjongok benned,

zsoltárral dicsőítem, ó Fölséges, nevedet!

⁴Mert ellenségeim meghátráltak,

színed előtt meginogtak és elpusztultak.

⁵Mert fölkaroltad peremet és ügyemet,

aki trónodra ültél mint igazságos bíró.

⁶Megfenyítetted a nemzeteket,

elpusztítottad az istentelent,

nevüket eltörölted mindörökre.

⁷Ellenségeim elfogytak, eltűntek,

romba döntötted városaikat,

velük együtt tűnt el emlékük is.

⁸Íme, az Úr mindörökké ül a trónján,

ítéletre készen tartja trónusát.

⁹Megítéli igazsággal a földkerekséget,

méltányosan ítéli meg a népeket.

¹⁰Az Úr lesz az elnyomott menedéke,

szorongatásai között alkalmas időben segítője.

¹¹Benned bíznak, akik megismerték neved,

mert a téged keresőket nem hagyod el, Uram.

¹²Zsoltárt zengjetek az Úrnak, aki a Sionon lakik,

¹²tetteit hirdessétek a nemzetek között!

¹³Mert megemlékezett róluk, aki számonkéri a vért,

nem feledte el a szegények szavát.

¹⁴Könyörülj rajtam, Uram,

nézd, szorongatnak ellenségeim!

De te fölemelsz a halál kapuiból engem,

¹⁵hogy hirdessem minden dicső tettedet!

Sion leányának kapuiban

ujjongjak szabadításodon.

¹⁶A nemzetek beestek a maguk ásta verembe,

a tőrben, amelyet elrejtettek,

saját lábuk akadt meg.

¹⁷Megnyilatkozott az Úr, ítéletet tartott,

saját keze művein akadt fenn a gonosz.

¹⁸Az alvilágba térnek a vétkesek,

minden nemzet,

amely megfeledkezett Istenről.

¹⁹Mert nem feledkeznek meg a szegényről örökre,

nem vész el végleg a szegények reménye.

²⁰Kelj fel, Uram! Az ember ne hatalmaskodjon,

kerüljenek ítéltre színed előtt nemzetek!

²¹Bocsáss rájuk, Uram, rettegést,

hadd tudják meg a nemzetek, hogy csak emberek!