Isten, a szegények és szorongatottak megmentője

1A karvezetőnek. A »Mút labbén« dallama szerint. Dávid zsoltára.

2Uram, teljes szívemből dicsérlek,
hirdetem minden csodatettedet.

3Örvendezem és ujjongok benned,
zsoltárral dicsőítem, ó Fölséges, nevedet!

4Mert ellenségeim meghátráltak,
színed előtt meginogtak s elpusztultak.

5Mert fölkaroltad peremet és ügyemet,
aki igazságosan ítélsz, trónodra ültél.

6Megdorgáltad a nemzeteket,
elpusztítottad az istentelent,
nevüket eltörölted mindörökre.

7Ellenségeim csatát vesztettek, eltűntek,
romba döntötted városaikat,
velük együtt tűnt el emlékük is.

8Íme az Úr mindörökké trónol,
ítéletre készen tartja trónusát.

9Megítéli igazsággal a föld kerekségét,
méltányosan ítéli meg a népeket.

10Az Úr lesz az elnyomott menedéke,
szorongatásai között alkalmas időben segítője.

11Bízzanak is benned, akik megismerték neved,
mert a téged keresőket nem hagyod el, Uram.

12Zengjetek az Úrnak, aki a Sionon lakik,
tetteit hirdessétek a nemzetek között.

13Mert megemlékezett róluk, aki számon kéri a vért,
nem feledte el a szegények szavát.

14Könyörülj rajtam, Uram,
nézd, szorongatnak ellenségeim!
De te fölemelsz a halál kapuiból engem,

15hogy hirdessem teljes dicséretedet,
Sion leányának kapuiban
ujjongjak szabadításodon.

16A nemzetek beestek a maguk ásta verembe,
a tőrben, amelyet elrejtettek,
saját lábuk akadt meg.

17Megnyilatkozott az Úr, ítéletet tartott,
saját keze művein fennakadt a gonosz.

18Az alvilágba térnek a vétkesek,
minden nemzet,
amely megfeledkezett Istenről!

19Mert nem marad örökre elfeledve a szegény,
nem vész el végleg a szegények reménye.

20Kelj fel, Uram! Ember ne legyen elbizakodott,
színed előtt ítéletre kerüljenek a nemzetek.

21Bocsáss rájuk, Uram, rettegést,
hadd tudják meg a nemzetek, hogy csak emberek!

22