¹Isten, a szegények és szorongatottak megmentőjeA karvezetőnek. A »Mút labbén« dallama szerint. Dávid zsoltára.

²Uram, teljes szívemből dicsérlek, hirdetem minden csodatettedet.

³Örvendezem és ujjongok benned, zsoltárral dicsőítem, ó Fölséges, nevedet!

⁴Mert ellenségeim meghátráltak, színed előtt meginogtak s elpusztultak.

⁵Mert fölkaroltad peremet és ügyemet, aki igazságosan ítélsz, trónodra ültél.

⁶Megdorgáltad a nemzeteket, elpusztítottad az istentelent, nevüket eltörölted mindörökre.

⁷Ellenségeim csatát vesztettek, eltűntek, romba döntötted városaikat, velük együtt tűnt el emlékük is.

⁸Íme az Úr mindörökké trónol, ítéletre készen tartja trónusát.

⁹Megítéli igazsággal a föld kerekségét, méltányosan ítéli meg a népeket.

¹⁰Az Úr lesz az elnyomott menedéke, szorongatásai között alkalmas időben segítője.

¹¹Bízzanak is benned, akik megismerték neved, mert a téged keresőket nem hagyod el, Uram.

¹²Zengjetek az Úrnak, aki a Sionon lakik, tetteit hirdessétek a nemzetek között.

¹³Mert megemlékezett róluk, aki számon kéri a vért, nem feledte el a szegények szavát.

¹⁴Könyörülj rajtam, Uram, nézd, szorongatnak ellenségeim! De te fölemelsz a halál kapuiból engem,

¹⁵hogy hirdessem teljes dicséretedet, Sion leányának kapuiban ujjongjak szabadításodon.

¹⁶A nemzetek beestek a maguk ásta verembe, a tőrben, amelyet elrejtettek, saját lábuk akadt meg.

¹⁷Megnyilatkozott az Úr, ítéletet tartott, saját keze művein fennakadt a gonosz.

¹⁸Az alvilágba térnek a vétkesek, minden nemzet, amely megfeledkezett Istenről!

¹⁹Mert nem marad örökre elfeledve a szegény, nem vész el végleg a szegények reménye.

²⁰Kelj fel, Uram! Ember ne legyen elbizakodott, színed előtt ítéletre kerüljenek a nemzetek.

²¹Bocsáss rájuk, Uram, rettegést, hadd tudják meg a nemzetek, hogy csak emberek!