Segélykiáltás a hatalmaskodók ellen

¹Miért maradsz, Uram, oly távol tőlem?
Miért rejtőzködsz a szükség és szorongatás idején?

²A gonosz kevélykedik, üldözi a szegényt;
Fogják meg őket saját kigondolt terveik!

³Hisz dicsekszik lelke kívánságaival a gonosz,
és magára mond áldást a fösvény.

⁴Elbizakodottságában megveti az Urat a gonosz,
»Nem keresi; nincs Isten!«

⁵Egyre csak ezt forgatja fejében.
Útjai szerencsések minden időben.
Túl magasak neki ítéleteid,
mind megveti ellenségeit.

⁶Mert így szól szívében: »Én nem ingok meg,
baj nélkül maradok nemzedékről nemzedékre.«

⁷Szája csupa átok, erőszak, álnokság,
nyelve alatt fájdalom és gonoszság.

⁸Lesben áll az utakon,
titokban öli meg az ártatlant.

⁹Szeme a szegényt kémleli,
mint barlangjában az oroszlán, leskelődik rejtekén.
Leskelődik, hogy a szegényt megragadja,
elragadja a szegényt, hálójába fogva.

¹⁰Ráront lelapulva, és a nyomorultak
csak hullanak karja erejétől.

¹¹Mert így szól szívében:
»Megfeledkezett róluk Isten!
Elfordította arcát, és nem látja többé őket!«

¹²Kelj föl, Uram, Isten!
Emeld föl kezed,
ne feledd el a szegényeket!

¹³Miért gúnyolja a gonosz az Istent?
Miért mondja szívében: »Nem kéred számon.«

¹⁴Láttad ezt, hiszen te figyeled a kínt s a gyötrelmet,
juttasd tehát kezeidbe őket!
Terád bízta magát a szegény,
az árvának te lettél a segítője.

¹⁵Törd össze a bűnös és a gonosz karját;
keresheted majd gonosztettüket, de nem találod.

¹⁶Király az Úr örökkön-örökké,
kipusztultak országából a pogányok.

¹⁷A szegények kívánságát meghallgattad, Uram.
Megerősítetted szívüket és rájuk figyel füled,

¹⁸hogy az árvának és az elnyomottnak igazságot tégy,
hogy ne hozzon többé rettegést a földből való ember.

¹⁹

Segélykiáltás a hatalmaskodók ellen

²⁰A gonosz kevélykedik, üldözi a szegényt; Fogják meg őket saját kigondolt terveik!

²¹Hisz dicsekszik lelke kívánságaival a gonosz, és magára mond áldást a fösvény.

²²Elbizakodottságában megveti az Urat a gonosz, »Nem keresi; nincs Isten!«

²³Egyre csak ezt forgatja fejében. Útjai szerencsések minden időben. Túl magasak neki ítéleteid, mind megveti ellenségeit.

²⁴Mert így szól szívében: »Én nem ingok meg, baj nélkül maradok nemzedékről nemzedékre.«

²⁵Szája csupa átok, erőszak, álnokság, nyelve alatt fájdalom és gonoszság.

²⁶Lesben áll az utakon, titokban öli meg az ártatlant.

²⁷Szeme a szegényt kémleli, mint barlangjában az oroszlán, leskelődik rejtekén. Leskelődik, hogy a szegényt megragadja, elragadja a szegényt, hálójába fogva.

²⁸Ráront lelapulva, és a nyomorultak csak hullanak karja erejétől.

²⁹Mert így szól szívében: »Megfeledkezett róluk Isten! Elfordította arcát, és nem látja többé őket!«

³⁰Kelj föl, Uram, Isten! Emeld föl kezed, ne feledd el a szegényeket!

³¹Miért gúnyolja a gonosz az Istent? Miért mondja szívében: »Nem kéred számon.«

³²Láttad ezt, hiszen te figyeled a kínt s a gyötrelmet, juttasd tehát kezeidbe őket! Terád bízta magát a szegény, az árvának te lettél a segítője.

³³Törd össze a bűnös és a gonosz karját; keresheted majd gonosztettüket, de nem találod.

³⁴Király az Úr örökkön örökké, kipusztultak országából a pogányok.

³⁵A szegények kívánságát meghallgattad, Uram. Megerősítetted szívüket és rájuk figyel füled,

³⁶hogy az árvának és az elnyomottnak igazságot tégy, hogy ne hozzon többé rettegést a földből való ember.