NEGYEDIK ÉNEK: 4,1-22

¹Hogy elvesztette fényét az arany,
elváltozott a szép színarany!
Szétszórva hevernek a szentély kövei
minden utcasarkon.

²Sion drága fiait,
melyek színarannyal értek fel,
miként tekintették cserépkorsónak,
fazekas keze művének!

³Még a sakálok is tartják emlőiket,
szoptatják kölykeiket;
de népem leánya kegyetlen lett,
mint a struccok a sivatagban.

⁴A csecsemő nyelve
ínyéhez tapadt a szomjúságtól;
a gyermekek kenyeret kértek,
de nincs, aki szegne nékik.

⁵Akik ínyencségeket ettek,
elpusztultak az utcákon;
akik bíborban nevelkedtek,
átkarolták a szemétdombot.

⁶Nagyobb volt népem leányának bűne,
mint Szodoma vétke,
mely elpusztult egy szempillantás alatt,
pedig kéz nem is nyúlt hozzá.

⁷Nazírjai ragyogóbbak voltak a hónál,
fehérebbek a tejnél;
pirosabb volt testük a korallnál,
zafír az alakjuk.

⁸Sötétebb lett külsejük a koromnál,
nem lehet megismerni őket az utcákon;
összezsugorodott bőrük a csontjukon,
elszáradt, olyan lett, mint a fa.

⁹Jobb volt azoknak, akiket kard ölt meg,
mint azoknak, akiket éhség öl meg;
mert ők elepednek s halálra jutnak
a mező terméketlensége miatt.

¹⁰Gyengéd lelkű asszonyok
saját kezükkel főzték meg gyermekeiket,
s azok eledelükké lettek
népem leányának romlásakor.

¹¹Kitöltötte bosszúságát az Úr,
kiöntötte izzó haragját;
tüzet gyújtott Sionban,
s az megemésztette alapjait.

¹²Nem hitték a föld királyai,
s a földkerekség egyetlen lakója sem,
hogy bejuthat az ellenfél és ellenség
Jeruzsálem kapuin.

¹³Prófétáinak vétkei
és papjainak bűnei miatt,
akik igazak vérét
ontották benne.

¹⁴Vakon támolyogtak az utcákon,
vérrel beszennyezve,
úgyhogy nem lehetett
hozzáérni sem ruháikhoz.

¹⁵»Térjetek ki! Tisztátalan!«
– kiáltották nekik.
»Térjetek ki, térjetek ki! Ne érintsetek!«
Ha el is menekültek és elbujdostak,
azt mondták róluk a nemzetek között:
»Nem lehetnek itt tovább!«

¹⁶Az Úr arca szórta szét őket,
nem tekint többé rájuk.
A papokra nem voltak tekintettel,
a véneknek sem kegyelmeztek.

¹⁷Még mindig epedve vár a szemünk
a segítségre, de hiába!
Őrhelyünkről figyeltünk, várva
a nemzetre, mely nem szabadít meg.

¹⁸Lesték lépteinket,
úgyhogy nem járhattunk tereinken.
»Elközelgett a végünk, beteltek napjaink,
bizony, eljött a végünk!«

¹⁹Gyorsabbak voltak üldözőink,
mint a sasok az égen;
a hegyeken űztek minket,
a pusztában leselkedtek ránk.

²⁰Életünk lehelete, az Úr fölkentje
foglyul esett vermeikben,
akiről azt mondtuk: »Árnyékában
élünk majd a nemzetek között.«

²¹Örülj és vigadj csak, Edom leánya,
aki Úz földjén laksz!
Hozzád is eljut majd a kehely,
megrészegülsz, és levetkőzöl.

²²Véget ért bűnhődésed, Sion leánya,
nem visz többé fogságba téged.
Meglátogatott bűnödért, Edom leánya,
leleplezte vétkeidet.

²³Hogy elvesztette fényét az arany, elváltozott a szép színarany! Szétszórva hevernek a szentély kövei minden utcasarkon.

²⁴Sion drága fiait, melyek színarannyal értek fel, miként tekintették cserépkorsónak, fazekas keze művének!

²⁵Még a sakálok is tartják emlőiket, szoptatják kölykeiket; de népem leánya kegyetlen lett, mint a struccok a sivatagban.

²⁶A csecsemő nyelve ínyéhez tapadt a szomjúságtól; a gyermekek kenyeret kértek, de nincs, aki szegne nékik.

²⁷Akik ínyencségeket ettek, elpusztultak az utcákon; akik bíborban nevelkedtek, átkarolták a szemétdombot.

²⁸Nagyobb volt népem leányának bűne, mint Szodoma vétke, mely elpusztult egy szempillantás alatt, pedig kéz nem is nyúlt hozzá.

²⁹Nazírjai ragyogóbbak voltak a hónál, fehérebbek a tejnél; pirosabb volt testük a korallnál, zafír az alakjuk.

³⁰Sötétebb lett külsejük a koromnál, nem lehet megismerni őket az utcákon; összezsugorodott bőrük a csontjukon, elszáradt, olyan lett, mint a fa.

³¹Jobb volt azoknak, akiket kard ölt meg, mint azoknak, akiket éhség öl meg; mert ők elepednek s halálra jutnak a mező terméketlensége miatt.

³²Gyengéd lelkű asszonyok saját kezükkel főzték meg gyermekeiket, s azok eledelükké lettek népem leányának romlásakor.

³³Kitöltötte bosszúságát az Úr, kiöntötte izzó haragját; tüzet gyújtott Sionban, s az megemésztette alapjait.

³⁴Nem hitték a föld királyai, s a földkerekség egyetlen lakója sem, hogy bejuthat az ellenfél és ellenség Jeruzsálem kapuin.

³⁵Prófétáinak vétkei és papjainak bűnei miatt, akik igazak vérét ontották benne.

³⁶Vakon támolyogtak az utcákon, vérrel beszennyezve, úgyhogy nem lehetett hozzáérni sem ruháikhoz.

³⁷»Térjetek ki! Tisztátalan!« – kiáltották nekik. »Térjetek ki, térjetek ki! Ne érintsetek!« Ha el is menekültek és elbujdostak, azt mondták róluk a nemzetek között: »Nem lehetnek itt tovább!«

³⁸Az Úr arca szórta szét őket, nem tekint többé rájuk. A papokra nem voltak tekintettel, a véneknek sem kegyelmeztek.

³⁹Még mindig epedve vár a szemünk a segítségre, de hiába! Őrhelyünkről figyeltünk, várva a nemzetre, mely nem szabadít meg.

⁴⁰Lesték lépteinket, úgyhogy nem járhattunk tereinken. »Elközelgett a végünk, beteltek napjaink, bizony, eljött a végünk!«

⁴¹Gyorsabbak voltak üldözőink, mint a sasok az égen; a hegyeken űztek minket, a pusztában leselkedtek ránk.

⁴²Életünk lehelete, az Úr fölkentje foglyul esett vermeikben, akiről azt mondtuk: »Árnyékában élünk majd a nemzetek között.«

⁴³Örülj és vigadj csak, Edom leánya, aki Úz földjén laksz! Hozzád is eljut majd a kehely, megrészegülsz, és levetkőzöl.

⁴⁴Véget ért bűnhődésed, Sion leánya, nem visz többé fogságba téged. Meglátogatott bűnödért, Edom leánya, leleplezte vétkeidet.