¹Gondolj Teremtődre ifjúságod napjain,

mielőtt elkövetkeznek a nyomorúságos napok,

s eljönnek az esztendők, amelyekről azt mondod:

„Ezek nincsenek kedvem szerint!”

²Mielőtt elsötétül a nap,

a világosság, a hold és a csillagok,

amikor a felhők eső után újra megjönnek;

³amikor a háznak őrei reszketnek,

s az erőteljes férfiak meginognak;

az őrlő leányzók, ha kevesen vannak, felhagynak dolgukkal,

s az ablakon leskelődők homályba borulnak;

⁴amikor bezárulnak az utcára nyíló ajtók,

s a malom zaja elcsendesül;

amikor madárfüttyre felkelnek,

s az énekes leányzók mindannyian elhalkulnak;

⁵amikor a magas helyektől is félnek

s az úton ijedeznek;

amikor virágzik a mandulafa,

⁵mikor a sáska nehezen vánszorog,

és a fűszer mit sem ér,

mert az ember elmegy örök hajlékába,

és siratók járnak körül az utcán;

⁶amíg el nem szakad az ezüstfonál,

és el nem reped az aranyedény,

amíg össze nem zúzódik a korsó a forrásnál,

és el nem törik a kerék a kútnál:

⁷visszatér a por a földbe, ahonnan vétetett,

s az éltető lehelet visszatér Istenhez, aki adta.

Keretvers

⁸Csupa hiúság – mondja a Prédikátor – minden csak hiúság!

KÉT UTÓSZÓ: 12,9-14

Első utószó

⁹A Prédikátor egyébként igen bölcs ember volt, a népet tudásra tanította, elbeszélte, amit cselekedett, és vizsgálódva sok mondást szerzett.

¹⁰Hasznos igéket keresett, és le is írta azt, ami helyes: igaz igéket.

¹¹A bölcsek szavai olyanok, mint az ösztöke; mint a mélyen bevert szegek, amelyeket egy pásztor ad a tanítók tanácsa által. Ennél több után ne kutass, fiam!

Második utószó

¹²A sok könyvcsinálásnak nincs sem hossza, sem vége, s a gyakori töprengés a test sanyarúsága!

¹³Halljuk mindnyájan a beszédnek végét: Féld az Istent, és tartsd meg parancsait, mert ez az egész ember,

¹⁴mivel Isten minden tettet ítéletre bocsát, minden rejtett dolgot, legyen az jó vagy gonosz!