¹Fiam! Őrizd meg szavaimat,
rejtsd magadba parancsaimat!

²Tartsd meg parancsaimat, akkor élni fogsz,
és tanításomat, mint szemed fényét!

³Kösd azt ujjaidra, írd szíved táblájára!

⁴Mondd a bölcsességnek: »Nővérem vagy!«
Az okosságot kedvesednek szólítsd,

⁵hogy megóvjon téged másnak asszonyától,
az idegen nőtől, aki beszédeivel hízeleg.

⁶Kinéztem házam ablakán a rács mögül,

⁷és látok fiatalokat.
Észreveszek egy balga legénykét:

⁸ott megy az utca sarkán,
s az asszony házának tájékára ballag,

⁹szürkületben, estefelé, éjnek idején, sötétben.

¹⁰És íme, elébe lép az asszony, rossz személy mezében,
készen a lelkek megejtésére, csacsogó és állhatatlan,

¹¹nyugodni nem tudó.
Lábai nem tűrik az otthonülést,

¹²hol az utcán, hol a piacon,
hol a sarkokon leskelődik.

¹³Megragadja, megcsókolja az ifjút,
szemtelen arccal hízeleg, és mondja:

¹⁴»Áldozatokat fogadtam egészségemért,
és ma váltottam be fogadalmamat,

¹⁵ezért jöttem ki eléd,
hogy keressem arcodat, és íme, megleltelek!

¹⁶Hevederrel kötöttem át ágyamat,
bevontam tarka, egyiptomi takaróval,

¹⁷meghintettem fekvőhelyemet
mirhával, áloéval, illatos fahéjjal.

¹⁸Jöjj! Élvezzük a keblek mámorát,
gyönyörködjünk szerelmes ölelésben hajnalig,

¹⁹mert férjem nincs itthon,
messze útra elment!

²⁰Magával vitte pénzes erszényét,
nem jön haza, majd csak holdtölte napján.«

²¹Befonja őt sok-sok beszédével,
megejti őt hízelkedő ajkával.

²²Megy utána íziben, mint a leölésre vitt marha,
mint az ugrándozó bárány,
és nem érti a bolond, hogy bilincsekbe vonják,

²³amíg csak be nem hatol a nyíl a májába.
Mint a madár, úgy siet a hálóba,
és nem tudja, hogy életével játszik.

²⁴Nos tehát, fiam, hallgass rám,
és figyelj szám igéire!

²⁵Szíved ne térjen útjaira,
és ne tévedj ösvényeire,

²⁶mert már sokakat megsebesített és elejtett,
és igen erőseket is megölt!

²⁷Háza az alvilág országútja,
amely a halál kamráihoz vezet.