Jób tiltakozása: 6,1-7,2

Az ember sorsa elviselhetetlen

¹Jób pedig ezekkel a szavakkal válaszolt:

²»Bár mérlegre vetnék haragot érdemlő vétkeimet
és a nyomorúságot, melyet szenvedek,

³akkor, mint a tenger fövenye, ez bizonyulna nehezebbnek;
ezért vannak tele szavaim keserűséggel!

⁴Mert belém fúródtak az Úr nyilai,
és mérgük felissza lelkemet;
az Úr rémítései hadakoznak ellenem.

⁵Ordít-e a vadszamár, ha füve van?
Vagy bőg-e az ökör, ha teli jászol előtt áll?

⁶És lehet-e enni ízetlent, ami nincsen megsózva,
vagy enni jóízűen azt, ami megízlelve halált okoz?

⁷Amit azelőtt illetni sem akartam,
nyomorúságomban az lett most ételem!

⁸Bárcsak jönne, amit kértem,
és megadná Isten, amit remélek,

⁹és tetszenék neki, hogy összezúzzon,
felemelje kezét és végezzen velem!

¹⁰Akkor még az lenne vigaszom,
hogy bár kínnal sújt és meg nem kímél,
mégsem ellenkezem a Szent szavaival.

¹¹Mi az én erőm, hogy kitartsak?
És mi a végem, hogy türelmesen várjak?

¹²Talán a kövek erőssége az én erőm?
Talán ércből van a testem?

¹³Íme: nincsen magamban segítségem,
s az enyéim is messze eltávoztak tőlem.

Az ember csalódik a barátokban

¹⁴Aki megvonja barátjától a könyörületet,
elhagyja az Úr félelmét.

¹⁵Testvéreim cserben hagynak, mint a patakok,
amelyek hirtelen kiöntenek medrükből;

¹⁶zavarosak a jégtől,
ömlik beléjük a hólé;

¹⁷hőség idején azonban véget érnek,
s amint felmelegszik, elapadnak medrükben;

¹⁸tétován kanyarog folyásuk útja,
felszállnak az űrbe és eltűnnek.

¹⁹Keresik őket Tema karavánjai,
bizakodnak bennük Sába vándor menetei,

²⁰de szégyent vallanak bizakodásukkal,
elmennek hozzájuk s kudarcot vallanak.

²¹Ti is most ilyenek vagytok hozzám:
lám visszariadtatok, látva csapásomat!

²²Vajon mondtam-e: Hozzatok nekem valamit!
Adjatok nekem vagyonotokból!?

²³Vagy: Mentsetek ki az ellenség kezéből!
A zsarolók kezéből váltsatok ki engem!?

²⁴Csak oktassatok, majd én hallgatok;
ha netán tévedtem, adjátok tudtomra!

²⁵Miért gáncsoltok őszinte beszédet,
holott közületek nincs, aki ellenem tanúskodni tudna?

²⁶Csak korholás végett gondoltok ki beszédeket,
s a szavakat szélnek bocsátjátok;

²⁷rátámadtok az árvára,
és barátotokat kiforgatni igyekeztek.

²⁸De végezzétek csak el, amit kezdtetek,
hallgassatok meg és lássátok, hazudok-e?

²⁹Feleljetek, kérlek, elfogultság nélkül,
és szólva, igaz ítéletet tegyetek,

³⁰akkor nem találtok hamisságot nyelvemen,
és torkomból nem hangzik dőreség!