A próféta meghívása
1Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat. Magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot.
2Szeráfok álltak mellette; hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, és kettővel lebegtek.
3Így kiáltott egyik a másiknak:
„Szent, szent, szent a Seregek Ura,
dicsősége betölti az egész földet!”
4Megrendültek a küszöbök alapjai a kiáltó hangjától, és a ház betelt füsttel.
5Ekkor így szóltam:
„Jaj nekem, végem van,
mert tisztátalan ajkú ember vagyok,
és tisztátalan ajkú nép között lakom,
mégis látták szemeim a Királyt, a Seregek Urát!”
6Erre odarepült hozzám az egyik szeráf, kezében izzó parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról.
7Hozzáérintette a számhoz, és így szólt:
„Íme, ez megérintette ajkadat,
így eltűnt a bűnöd,
és vétked bocsánatot nyert.”
8Majd hallottam az Úr hangját, amint mondotta: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Ekkor azt mondtam: „Íme, itt vagyok, engem küldj!”
9Erre így szólt: „Menj, és mondd ennek a népnek:
»Hallván halljatok, de ne értsetek,
9és látván lássatok, de ne ismerjetek!«
10Tedd hájassá e nép szívét,
fülét tedd süketté, és szemét ragaszd le,
hogy ne lásson szemével,
fülével ne halljon, és szívével ne értsen,
hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon!”
11Erre megkérdeztem:
„Meddig, Uram?” Ő így szólt:
„Amíg el nem pusztulnak a városok, s lakók nélkül nem lesznek,
a házak emberek nélkül,
és a szántóföld pusztává nem válik.”
12Eltávolítja az Úr az embereket,
és teljes lesz az elhagyatottság az országban.
13Még ha meg is marad benne egy tizednyi,
az is csak elpusztul újra,
mint a terebint és mint a tölgyfa,
amelynek kidöntés után megmarad a törzsöke:
szent mag a törzsöke.