A próféta meghívása

¹Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot.

²Szeráfok álltak mellette; hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, és kettővel repültek.

³Az egyik így kiáltott a másiknak:
»Szent, szent, szent a Seregek Ura,
betölti az egész földet dicsősége!«

⁴Megrendültek a küszöbök alapjai a kiáltó hangjától, és a ház betelt füsttel.

⁵Ekkor így szóltam:
»Jaj nekem, végem van!
Mert tisztátalan ajkú ember vagyok,
és tisztátalan ajkú nép között lakom,
mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!«

⁶Erre odarepült hozzám az egyik szeráf; kezében parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról.

⁷Hozzáérintette a számhoz, és így szólt:
»Íme, ez megérintette ajkadat,
és eltűnt a bűnöd,
vétked bocsánatot nyert.«

⁸Majd hallottam az Úr hangját, amint mondotta: »Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?« Ekkor azt mondtam: »Íme, itt vagyok, engem küldj!«

⁹Erre így szólt: »Menj, és mondd ennek a népnek:
‘Hallván halljatok, de ne értsetek,
és látván lássatok, de ne ismerjetek!’

¹⁰Tedd hájassá e nép szívét,
fülét tedd süketté, és szemét ragaszd le,
hogy ne lásson szemével,
fülével ne halljon, és szívével ne értsen,
hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon!«

¹¹Erre megkérdeztem:
»Meddig, Uram?« Ő így szólt:
»Amíg el nem pusztulnak a városok, s lakók nélkül nem lesznek,
a házak emberek nélkül,
és a szántóföld pusztává nem válik.«

¹²Eltávolítja az Úr az embereket,
és teljes lesz az elhagyatottság az országban.

¹³Még ha meg is marad benne egy tizednyi,
az is csak elpusztul újra,
mint a terebint és mint a tölgyfa,
amelynek kidöntés után megmarad a törzsöke:
szent mag a törzsöke.