Habakuk imája: 3,1-19

¹Habakuk próféta imádsága. A siralmak szerint.

²Uram, eljutott hozzám a te híred,
és én megrettentem tetteidtől.
Keltsd életre művedet, Uram, a mi időnkben is,
a közeli években tedd ismeretessé!
De haragodban is gondolj az irgalomra!

³Jön az Isten Témán felől,
és a Szent a Párán hegye felől;
dicsősége elborítja az egeket,
és dicséretével telve van a föld.

⁴Ragyogása olyan, mint a napfény:
sugarak törnek elő kezéből,
ott van elrejtve ereje.

⁵Színe előtt halad a halál,
s a dögvész jár lába előtt.

⁶Megáll, és megrendíti a földet,
tekintetével szétszórja a nemzeteket;
és összetörnek az örök hegyek,
meghajlanak az ősrégi halmok
örökkévalóságának útjain.

⁷Nyomorúságban látom Etiópia sátrait,
reszketnek Mádián földjének sátorlapjai.

⁸Vajon a folyókra haragszol-e, Uram,
vagy a folyók ellen irányul-e bosszúd,
vagy a tenger ellen haragod,
hogy felszállsz lovaidra,
és diadalmas szekereidre?

⁹Feszítve megfeszíted íjadat,
a tegzed tele van nyíllal.
Folyókat hasítasz a földbe.

¹⁰Látásodra megrendülnek a hegyek,
kiáradnak az örvénylő vizek,
hallatja hangját a mélység,
magasra emeli kezét.

¹¹Nap és hold megállnak hajlékukban,
nyilaid fényességében,
villogó lándzsád ragyogásában letűnnek.

¹²Bosszúságodban taposod a földet,
haragodban megbénítod a nemzeteket.

¹³Kivonulsz néped megszabadítására,
felkentednek megszabadítására.
Levered a gonosz házának tetejét,
egészen a szikláig feltárod alapját.

¹⁴Bárdaiddal átszegezed harcosainak vezérét,
akik szélvészként törnek elő, hogy szétszórjanak engem;
akik ujjonganak, hogy elnyelik rejtekhelyén a szegényt.

¹⁵Utat készítesz lovaidnak a tengerben,
a nagy vizek iszapjában.

¹⁶Mikor ezt hallottam, megrendült a belsőm,
e szóra megremegtek ajkaim.
korhadás hatolt csontjaimba,
megremegtek lépteim.
Vajha én nyugton lehetnék a szorongatás napján,
mely eljön a minket sanyargató népre!

¹⁷Mert nem virágzik majd akkor a fügefa,
és nem fakad rügy a szőlőkben;
elpusztul az olajfa termése,
s a szántóföldek nem hoznak élelmet;
kivész az akolból a juh,
és nem lesz marha a jászoloknál:

¹⁸én azonban örvendezem az Úrban,
és vigadozom szabadító Istenemben.

¹⁹Az Isten, az Úr az én erősségem,
és ő olyanná teszi lábamat, mint a szarvasét;
és felvezet engem magaslataimra.
Az énekmesternek: húros hangszerre.

²⁰

Habakuk imája: 3,1-9

²¹Uram, eljutott hozzám a te híred, és én megrettentem tetteidtől. Keltsd életre művedet, Uram, a mi időnkben is, a közeli években tedd ismeretessé! De haragodban is gondolj az irgalomra!

²²Jön az Isten Témán felől, és a Szent a Párán hegye felől; dicsősége elborítja az egeket, és dicséretével telve van a föld.

²³Ragyogása olyan, mint a napfény: sugarak törnek elő kezéből, ott van elrejtve ereje.

²⁴Színe előtt halad a halál, s a dögvész jár lába előtt.

²⁵Megáll, és megrendíti a földet, tekintetével szétszórja a nemzeteket; és összetörnek az örök hegyek, meghajlanak az ősrégi halmok örökkévalóságának útjain.

²⁶Nyomorúságban látom Etiópia sátrait, reszketnek Mádián földjének sátorlapjai.

²⁷Vajon a folyókra haragszol-e, Uram, vagy a folyók ellen irányul-e bosszúd, vagy a tenger ellen haragod, hogy felszállsz lovaidra, és diadalmas szekereidre?

²⁸Feszítve megfeszíted íjadat, a tegzed tele van nyíllal. Folyókat hasítasz a földbe.

²⁹Látásodra megrendülnek a hegyek, kiáradnak az örvénylő vizek, hallatja hangját a mélység, magasra emeli kezét.

³⁰Nap és hold megállnak hajlékukban, nyilaid fényességében, villogó lándzsád ragyogásában letűnnek.

³¹Bosszúságodban taposod a földet, haragodban megbénítod a nemzeteket.

³²Kivonulsz néped megszabadítására, felkentednek megszabadítására. Levered a gonosz házának tetejét, egészen a szikláig feltárod alapját.

³³Bárdaiddal átszegezed harcosainak vezérét, akik szélvészként törnek elő, hogy szétszórjanak engem; akik ujjonganak, hogy elnyelik rejtekhelyén a szegényt.

³⁴Utat készítesz lovaidnak a tengerben, a nagy vizek iszapjában.

³⁵Mikor ezt hallottam, megrendült a belsőm, e szóra megremegtek ajkaim. korhadás hatolt csontjaimba, megremegtek lépteim. Vajha én nyugton lehetnék a szorongatás napján, mely eljön a minket sanyargató népre!

³⁶Mert nem virágzik majd akkor a fügefa, és nem fakad rügy a szőlőkben; elpusztul az olajfa termése, s a szántóföldek nem hoznak élelmet; kivész az akolból a juh, és nem lesz marha a jászoloknál:

³⁷én azonban örvendezem az Úrban, és vigadozom szabadító Istenemben.

³⁸Az Isten, az Úr az én erősségem, és ő olyanná teszi lábamat, mint a szarvasét; és felvezet engem magaslataimra. Az énekmesternek: húros hangszerre.