Sámuel meghívása

¹Azokban a napokban, amikor a gyermek Sámuel Éli előtt az Úrnak szolgált, ritka volt az Úr szózata, s nem fordult elő gyakran látomás.

²Történt azonban az egyik nap, amikor Éli, akinek szeme elhomályosodott már és látni sem tudott, a szokott helyén pihent,

³Isten mécsesét pedig még nem oltották ki. Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája volt,

⁴Az Úr szólította Sámuelt. Az felelt és így szólt: „Itt vagyok!”

⁵Azután odafutott Élihez és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál!” Éli azt felelte: „Nem hívtalak, menj vissza és aludj!” Elment tehát és lefeküdt aludni.

⁶Ám az Úr ismét szólította Sámuelt. Sámuel megint felkelt, Élihez ment, s azt mondta: „Itt vagyok, hívtál!” Az ezt felelte: „Nem hívtalak, fiam, menj vissza és aludj!”

⁷Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, az Úr szózata még nem nyilatkozott meg neki.

⁸Ám az Úr ismét, harmadszor is szólította Sámuelt. Ő megint felkelt, Élihez ment,

⁹és azt mondta neki: „Itt vagyok, hívtál!” Erre Éli megértette, hogy az Úr szólítja a gyermeket, ezért azt mondta Sámuelnek: „Menj, feküdj le, és ha megint szólít, mondd neki: »Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!«” Elment tehát Sámuel, és lefeküdt aludni a helyére.

¹⁰Ekkor eljött az Úr, odaállt és szólította, ahogy előbb is szólította: „Sámuel, Sámuel!” Sámuel erre azt felelte: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”

¹¹Azt mondta ekkor az Úr Sámuelnek: „Íme, olyan dolgot művelek Izraelben, hogy annak, aki meghallja, belecsendül mindkét füle.

¹²Azon a napon végrehajtom Élin mindazt, amit a háza felől mondtam: megkezdem és véghez viszem.

¹³Megmondtam ugyanis neki, hogy elítélem házát mindörökre a gonoszság miatt, mert tudta, hogy méltatlanul cselekszenek fiai, s mégsem rótta meg őket.

¹⁴Éppen azért íme, megesküszöm Éli házának, hogy nem törli el soha háza gonoszságát sem véres áldozat, sem ételáldozat!”

¹⁵Sámuel aztán reggelig aludt, akkor kinyitotta az Úr házának kapuit, de a látomást nem merte elmondani Sámuel Élinek.

¹⁶Szólította azért Éli Sámuelt és azt mondta neki: „Sámuel fiam!” Ő felelt, s így szólt: „Itt vagyok!”

¹⁷Erre megkérdezte tőle: „Mi az a szózat, amelyet az Úr hozzád intézett? Kérlek, ne titkold előttem. Büntessen téged az Isten most és mindenkor, ha bármit is eltitkolsz előlem mindabból, amit mondott neked!”

¹⁸Elmondta erre neki Sámuel az egész dolgot, s nem titkolt el előle semmit sem. Ő azt felelte rá: „Ő az Úr, tegye azt, amit jónak lát szeme.”

¹⁹Sámuel aztán felnövekedett, s az Úr vele volt, és ezekből a szavakból egy sem hiúsult meg.

²⁰Meg is tudta egész Izrael, Dántól Beersebáig, hogy Sámuel az Úr meghitt prófétája.

²¹Az Úr aztán többször is megjelent Silóban, mert Silóban nyilatkoztatta ki magát az Úr Sámuelnek az Úr szava által.