Jonatán Dávid mellé áll

¹Dávid azonban elfutott a ramátai Nájótból, elment és szólt Jonatánnak: »Mit követtem el? Mi a vétkem, s mi a bűnöm apád ellen, hogy életemre tör?«

²Ő azt mondta neki: »Dehogyis, nem fogsz meghalni, mert apám nem cselekszik sem nagy, sem kicsiny dolgot, mielőtt velem nem közli. Csak éppen ezt az egy dolgot titkolta volna el előttem? Nem fog az megtörténni!«

³Meg is esküdött újra Dávidnak. Ám Dávid azt mondta: »Nyilván tudja apád, hogy én kegyelmet találtam szemedben, s azért azt fogja mondani magában: ‘Ne tudjon erről Jonatán, nehogy elszomorodjék!’ Én azonban az Úr életére és a te életedre mondom, hogy szinte csak egy lépés választ el engem a haláltól.«

⁴Azt mondta erre Jonatán Dávidnak: »Bármit mondasz nekem, megteszem neked.«

⁵Azt mondta erre Dávid Jonatánnak: »Íme, holnap újhold napja van, amikor a szokás szerint a király mellé kellene ülnöm, hogy egyem. Engedj azonban el, hadd rejtőzzem el a mezőn harmadnap estig.

⁶Ha apád odanéz és keres engem, feleld neki: ‘Dávid megkért engem, hogy sietve Betlehem városába mehessen, mert ott most ünnepi áldozata van egész nemzetségének.’

⁷Ha ő erre azt mondja: ‘Jól van’ – akkor békessége lesz szolgádnak; ha azonban haragra gerjed, akkor tudd meg, hogy gonoszsága teljes ellenem.

⁸Cselekedj tehát irgalmasságot szolgáddal, hiszen szövetségre léptél velem, szolgáddal az Úr előtt. Ha azonban valami gonoszság van bennem, ölj meg te magad, s ne vígy apádhoz.«

⁹Azt mondta erre Jonatán: »Távol legyen tőled! Mihelyt bizonyosan megtudom, hogy apám gonoszsága teljes ellened, lehetetlen, hogy tudtodra ne adjam.«

¹⁰Erre Dávid megkérdezte Jonatánt: »Ki fog értesíteni engem, ha apád netán valami rosszat mond neked rólam?«

¹¹Azt mondta erre Jonatán Dávidnak: »Gyere, menjünk ki a mezőre.« Miután pedig mindketten kimentek a mezőre,

¹²azt mondta Jonatán Dávidnak: »Uram, Izrael Istene, ha megtudom holnap vagy holnapután apám szándékát, s valami jót tudok meg Dávidról, és nem küldök azonnal hozzád, nem adom tudtodra,

¹³akkor sújtsa az Úr Jonatánt most és mindenkor! Ha pedig fennáll apám gonoszsága ellened, akkor azt juttatom füledbe, és elbocsátalak, hogy menj békében, s az Úr legyen veled, miként apámmal volt.

¹⁴De akkor, ha még élek, az Úr irgalmasságát gyakorold ám velem, ha pedig már meghaltam,

¹⁵ne vond meg irgalmasságodat házamtól sohasem, akkor sem, amikor majd az Úr kiirtja Dávid minden ellenségét a földről. Vegye el az Úr Jonatánt házából, s álljon bosszút Dávid ellenségein!«

¹⁶Így kötött szövetséget Jonatán Dávid házával, s az Úr így állt bosszút Dávid ellenségein.

¹⁷Majd ismételten megesküdött Jonatán Dávidnak, mert szerette őt – mint a saját lelkét, úgy szerette.

¹⁸Aztán azt mondta neki Jonatán: »Holnap újhold napja van, s keresni fognak téged.

¹⁹Holnapután pedig menj el messzire, oda, ahol a tett napján elrejtőztél, és ülj le az Ezel nevű kő mellé.

²⁰Én aztán majd három nyilat lövök oda, mintha a céllövésben gyakorolnám magamat,

²¹és értük küldöm a fiút, s azt mondom neki: ‘Eredj, s hozd vissza nekem a nyilakat.’

²²Ha azt mondom majd a fiúnak: ‘Íme, a nyilak rajtad innen vannak, szedd fel őket’ – akkor te csak jöjj hozzám, mert békességed van, s nincs baj, az Úr életére mondom! Ha azonban azt mondom majd a fiúnak: ‘Íme, a nyilak túl vannak rajtad’, akkor te menj el békével, mert az Úr elküldött téged.

²³Erre a dologra pedig, amelyet megbeszéltünk egymással, az Úr legyen a tanúnk mindörökké!«

²⁴Dávid tehát elrejtőzött a mezőn és eljött az újhold napja és a király lakomához ült.

²⁵Amikor a király, ahogy szokott, leült a fal mellett levő székére, Jonatán felállt. Ábner is leült Saul mellé, de Dávid helye üresen maradt.

²⁶Saul aznap nem szólt semmit, mert azt gondolta, hogy talán történt vele valami, amiért nem tiszta, s még nem tisztult meg.

²⁷Amikor eljött az újhold másodnapja, Dávid helye megint üresen maradt. Azt mondta erre Saul Jonatánnak, a fiának: »Miért nem jött el Izáj fia sem tegnap, sem ma a lakomára?«

²⁸Jonatán erre azt felelte Saulnak: »Igen kért engem, hadd mehessen Betlehembe.

²⁹Azt mondta: ‘Engedj el, mert most ünnepi áldozat van városomban, s egyik testvérem meghívott; ha tehát kegyelmet találtam szemedben, hadd menjek el most hamarosan, hogy megnézzem testvéreimet.’ Ezért nem jött el a király asztalához.«

³⁰Megharagudott erre Saul Jonatánra és azt mondta neki: »Te, férfit önként magához ragadó asszony fia! Talán bizony nem tudom, hogy szereted Izáj fiát a magad szégyenére és gyalázatos anyád szégyenére?

³¹Pedig mindaddig, amíg Izáj fia a földön él, sem személyed, sem királyságod nem áll szilárdan! Most azért tüstént küldj el, s hozasd ide hozzám, mert halál fia!«

³²Jonatán erre azt felelte Saulnak, az apjának: »Miért haljon meg? Mit követett el?«

³³Erre Saul megragadta a dárdát, hogy keresztüldöfje. Megértette erre Jonatán, hogy apja elhatározta, hogy megöli Dávidot.

³⁴Éppen azért Jonatán dühödt haraggal felkelt az asztaltól és semmit sem evett az újhold másodnapján, mert bánkódott Dávid miatt, hogy apja gyalázattal illette.

³⁵Amikor aztán megvirradt a reggel, Jonatán a Dáviddal való megállapodás szerint kiment egy kis fiúval a mezőre.

³⁶Ott azt mondta a fiúnak: »Eredj, s hozd vissza nekem a nyilakat, amelyeket ellövök.« Amikor azonban a fiú elszaladt, ellövött egy másik nyilat a fiún túlra.

³⁷Amikor a fiú arra a helyre jutott, ahol az a nyíl volt, amelyet Jonatán először lőtt ki, utána kiáltott Jonatán a fiúnak: »Íme, ott, tovább, rajtad túl is van egy nyíl.«

³⁸Majd ismét a fiú után kiáltott: »Siess gyorsan, ne állj meg!« Felszedte tehát a fiú Jonatán nyilait, s visszavitte urához,

³⁹de hogy miről van szó, egyáltalán nem tudta, mert csak Jonatán és Dávid tudta a dolgot.

⁴⁰Ekkor Jonatán odaadta fegyvereit a fiúnak, s azt mondta: »Eredj, s vidd be a városba.«

⁴¹Amikor aztán a fiú elment, Dávid felkelt dél felé néző helyéről, arcával a földre borult és háromszor meghajtotta magát, majd megcsókolták egymást és sírtak mindketten, de kivált Dávid.

⁴²Azt mondta aztán Jonatán Dávidnak: »Eredj békességgel. Amire megesküdtünk mindketten az Úr nevében, ezekkel a szavakkal: Az Úr legyen köztem és közötted s az én ivadékom s a te ivadékod között – az álljon mindörökké.«