¹Mózesnek, az Isten emberének imádsága. Uram! oltalmunk lettél nekünk nemzedékről nemzedékre.

²Mielőtt a hegyek lettek, vagy a föld alkottatott és a világ, öröktől fogva és örökké vagy te, Isten!

³Ne taszítsd el embert romlásra, te, ki mondottad: Térjetek meg, emberek fiai!

⁴Mert ezer esztendő a te szemeid előtt, mint a tegnapi nap, mely elmúlt, mint egy éjjeli őrizet.

⁵Mint a mik semmiknek tartatnak, olyanok az ő esztendeik.

⁶Korán elhervad, mint a fű; reggel virágzik, hogy elhervadjon; este lehull, elfonnyad és elszárad.

⁷Mert elenyészünk haragod miatt, és búsulásod miatt folyvást rettegünk.

⁸Eléd raktad gonoszságinkat, és életidőnket orczád világossága elé.

⁹Mert napjaink mind elenyésznek, és haragod miatt elfogyunk; a mi esztendeink pókhálók gyanánt tekinthetők;

¹⁰a mi éveink napjai hetven esztendő, jó erőben, nyolczvan esztendő, s mi azok fölött van, fáradság és fájdalom; mert eljő az ernyedés, és elragadtatunk.

¹¹Ki ismeri a te haragod erejét? s a tőled való félelem miatt,

¹²ki mérheti meg haragodat? Taníts meg jobbodtól függő napjainkat számba venni, hogy bölcs szívet nyerhessünk.

¹³Térj hozzánk, Uram! valahára, és légy könyörűletes a te szolgáidhoz.

¹⁴És megtelünk reggel irgalmasságoddal, és örvendezünk és gyönyörködünk minden napjainkban,

¹⁵vigadunk a napokért, melyekben minket megaláztál; az esztendőkért, melyekben nyomorúságokat láttunk.

¹⁶Tekints a te szolgáidra és alkotmányidra, és igazgasd azok fiait.

¹⁷És legyen rajtunk a mi Urunk Istenünk fényessége, és kezeink munkáit te igazgasd fölöttünk, kezeink munkáját igazgassad.