¹Azaf zsoltára. Isten! pogányok jöttek örökségedbe, megfertőztették szent templomodat, őrkunyhóvá tették Jerusalemet.

²Szolgáid holttestét eledelűl adták az égi madaraknak, szenteid húsát a föld vadainak.

³Véröket mint a vizet ontották Jerusalem körűl, és nem volt, ki eltemesse.

⁴Gyalázattá lettünk szomszédainknak, nevetséggé és csúfsággá azoknak, kik körülünk vannak.

⁵Meddig haragszol, Uram, egészen? fölgerjed-e, mint a tűz, boszankodásod?

⁶Öntsd ki haragodat a pogányokra, kik téged nem ismernek, és az országokra, melyek a te nevedet nem hítták segítségűl,

⁷mert megemésztették Jákobot, és az ő helyét elpusztították.

⁸Ne emlékezzél meg régi gonoszságinkról, hamar előzzön meg minket a te irgalmasságod: mert igen szegények lettünk.

⁹Segíts meg minket, szabadító Istenünk! és a te neved dicsőségeért, Uram, szabadíts meg minket; és légy kegyelmes bűneinknek a te nevedért,

¹⁰nehogy azt mondják a pogányok között: Hol vagyon az ő Istenök? legyen nyilvános a nemzetek között szemeink előtt a boszúállás szolgáid kiontott véreért.

¹¹Jusson színed elé a foglyok fohászkodása; a te karod nagyvolta szerint tartsd meg a megöltek fiait,

¹²és fizesd vissza szomszédainknak keblökbe hétszerte szidalmokat, melylyel, Uram, téged szidalmaztak.

¹³Mi pedig, te néped, és a te legelőd juhai, hálát adunk neked mindörökké, nemzedékről nemzedékre hirdetni fogjuk dicséretedet.