¹Végig, „El ne veszíts!“ Dávid emlékirása, mikor elküldött Saul, és őrizte az ő házát, hogy megölje őt.

²Ments meg engem ellenségeimtől, Istenem! és a rámtámadóktól szabadíts meg engem.

³Ments meg engem a gonosztevőktől; és a vérszopó férfiaktól szabadíts meg engem.

⁴Mert ime megfogják lelkemet; rám rohannak az erősek;

⁵és nincs gonoszságom, sem bűnöm, Uram! gonoszság nélkül futottam, és eligazodtam.

⁶Kelj föl elém, és lásd ezt, és te, Uram, erők Istene, Izrael Istene! figyelj és látogass meg minden nemzetet; és ne könyörűlj senkin, ki gonoszságot cselekszik.

⁷Visszatérnek estére, és éhséget fognak szenvedni, mint az ebek, és megkerűlik a várost.

⁸Ime szájokkal szólnak, és kard van ajkaikon; mert ki hallja?

⁹De te, Uram! kineveted őket; semmivé teszesz minden nemzetet.

¹⁰Én erősségemet benned helyezem; mert te, Isten! én oltalmam vagy.

¹¹Az én Istenem irgalmassága megelőz engem;

¹²az Isten megmutatja nekem ellenségeimet. Ne öld meg őket, nehogy megfeledkezzenek népeim. Széleszd el őket a te erőddel, és vesd le őket, én oltalmazó Uram!

¹³A mit szájok mond, merő gonoszság. Fogassanak meg kevélységökben; kik az átkozódásban és hazudságban még kérkednek is.

¹⁴Veszítsd el őket a te haragodban, veszítsd el őket, hogy többé ne legyenek. És tudva lesz, hogy Isten uralkodik Jákobon és a föld határain.

¹⁵Visszatérnek estére, és éhséget fognak szenvedni, mint az ebek, és megkerülik a várost.

¹⁶Ők elszélednek eledelért, és ha jól nem laknak, morognak is.

¹⁷Én pedig a te erősségedet éneklem, és fölmagasztalom irgalmadat reggel; mert oltalmam lettél és menedékem az én szorongásom napján.

¹⁸Én segítőm! neked éneklek, mert oltalmazó Istenem vagy; én Istenem! én irgalmasságom!