¹Végig azoknak, kik át fognak változni, önmaga Dávid emlékirása tanításúl,

²mikor fölgyújtotta Szíria Mezopotámiáját és Szóbalt, és Joáb megfordúlt, és az edomitákból a sóaknás völgyben megölt tizenkétezret.

³Isten! elvetettél és megrontottál minket; megharagudtál, de könyörűlsz is rajtunk.

⁴Megindítottad a földet és megrendítetted azt; gyógyítsd meg romlásait, mert megmozdúlt.

⁵Kemény dolgokat mutattál a te népednek; a keserűség borával itattál minket.

⁶De jelt adtál a téged félőknek, hogy elfussanak a kézív elől, hogy megszabadúljanak kedvelteid.

⁷Szabadíts meg a te jobbkezeddel és hallgass meg engem.

⁸Az Isten szólott az ő szent helyén: Vigadni fogok és fölosztom Szikemet, és a sátorok völgyét fölmérem.

⁹Enyém Gálaád, és enyém Manasszes, és Efraim fejem erőssége, Júda az én királyom.

¹⁰Moáb reményem fazeka; Idumeára kinyújtom sarumat; az idegenek meghódolnak nekem.

¹¹Ki visz engem az erős városba? Ki visz engem Idumeáig?

¹²Nemde te, Isten! ki minket elvetettél, és nem jösz-e ki, Isten, a mi seregeinkkel?

¹³Segíts ki minket a szorongásból; mert hiábavaló az ember segedelme.

¹⁴Isten által fejtünk ki majd erőt, és ő megsemmisíti szorongatóinkat.