¹Azaf zsoltára. Az istenek Istene, az Úr szól, és szólítja a földet napkelettől napnyugatig.

²Sionból ragyog az ő szépségének képe.

³Az Isten nyilván jő, a mi Istenünk nem hallgat. Tűz gyúlad szine előtt, és körötte hatalmas förgeteg.

⁴Elészólítja az eget onnan felől, és a földet, hogy népét megitélje.

⁵Gyűjtsétek egybe neki az ő szenteit, kik szövetséget kötnek vele áldozatok által.

⁶És az egek hirdetni fogják az ő igazságát; mert Isten a bíró.

⁷Halljad, én népem! és szólani fogok; Izrael! és bizonyságot teszek neked: Isten, a te Istened vagyok én.

⁸Nem az áldozatok miatt feddelek téged, mert áldozataid szemem előtt vannak mindenkoron.

⁹Nem veszem el házadból a borjakat, sem nyájaidból a bakokat;

¹⁰mert enyém az erdők minden vada, a barmok a hegyeken és az ökrök.

¹¹Ismerem mind az égi madarakat, és a mező szépsége előttem vagyon.

¹²Ha éhezném, nem mondanám neked; mert enyém a föld kereksége és annak teljessége.

¹³Vajjon a tulkok húsát eszem-e? vagy a bakok vérét iszom-e?

¹⁴Áldozd Istennek a dicséret áldozatát, és add meg fogadásidat a Fölségesnek;

¹⁵és híjj segitségűl engem a szorongatás napján: megmentelek és tisztelni fogsz engem.

¹⁶A bűnösnek pedig mondja az Isten: Miért hirdeted te igazságaimat, és veszed szádba szövetségemet?

¹⁷holott te gyűlölted a fegyelmet, és hátravetetted beszédeimet.

¹⁸Ha tolvajt láttál, vele futottál, és a házasságtörőkkel volt részed.

¹⁹Szád bővelkedett gonoszsággal, és nyelved álnokságot koholt.

²⁰Leülvén, atyádfia ellen szólottál, és anyád fiának botrányára voltál.

²¹Ezeket cselekedted, s én hallgattam. Azt vélted gonoszúl, hogy hasonló vagyok hozzád; de én megfeddelek téged és szemed elé rakom.

²²Értsétek ezt, kik az Istent elfeleditek: nehogy egykor elragadjon, és ne legyen, ki megmentsen.

²³A dicséret áldozata tisztel engem; és ez az út, melyen megmutatom neki az Isten szabadítását.