¹Végig, önmaga, Dávid zsoltára.

²Várva vártam az Urat, és figyelt rám,

³és meghallgatta könyörgésemet, és kivitt engem a nyomorúság verméből, és a mély sárból; és kősziklára állította lábaimat, és igazgatta lépéseimet,

⁴és új éneket adott számba, a mi Istenünk dicséretét. Meglátják ezt sokan, és félni fognak, és az Úrban bíznak.

⁵Boldog ember, kinek reménye az Úr neve, és nem néz hiúságokra és hamis balgaságokra.

⁶Sokat tettél, Uram Istenem, a te csodálatos dolgaidból, és gondolataidban nincs, ki hasonló lenne hozzád. Hirdettem és beszéltem azt, de számfölött sok.

⁷Áldozatot és ajándékot nem akartál, füleimet pedig elkészítetted; égő- és bűnáldozatot nem kivántál.

⁸Akkor mondám: Ime jövök! A könyvben főleg felőlem van irva,

⁹hogy a te akaratodat cselekedjem: Istenem! én akartam, és a te törvényed szivem közepett van.

¹⁰Hirdettem igazságodat a nagy gyülekezetben, ime ajakimat nem tartóztatom, Uram! te tudod.

¹¹Igazságodat nem rejtettem el szivemben; igazmondásodról és szabaditásodról szólottam. Nem rejtettem el irgalmadat és igazmondásodat a nagy gyülekezettől.

¹²Te pedig, Uram! ne vidd távol könyörűletedet tőlem; a te irgalmad és igazmondásod mindenkor föntartottak engem.

¹³Mert körűlvettek engem a roszak, melyeknek száma nincs; gonoszságaim megfogtak engem, és nem láthattam. Megsokasodtak fejem hajszálai fölött, és szívem elhagyott engem.

¹⁴Tessék neked, Uram, megmenteni engem; Uram! tekints segítésemre.

¹⁵Pirúljanak és szégyenűljenek meg egyetemben, kik lelkemet keresik, hogy elvegyék azt. Térjenek hátra és szégyenűljenek meg, kik nekem roszat akarnak.

¹⁶Viseljék mindjárt gyalázatjokat, kik azt mondják nekem: Ehe! ehe!

¹⁷Örvendezzenek és vigadjanak tebenned mindnyájan, kik téged keresnek; és mondják mindenkor: Magasztaltassék az Úr! – kik szeretik a te szabadításodat.

¹⁸Én pedig koldús vagyok és szegény; az Úr gondoskodik felőlem. Te vagy segítőm és oltalmazóm, én Istenem! ne késsél.