¹Végig, önmaga Dávid zsoltára.

²Boldog, kinek gondja van a szűkölködőre és szegényre; a rosz napon megszabadítja őt az Úr.

³Az Úr tartsa meg és éltesse őt, és tegye boldoggá a földön, és ne adja őt ellenei kivánságára.

⁴Az Úr segítse meg őt fájdalma ágyán; az ő egész ágyát megfordítod betegségében.

⁵Én mondám: Uram! könyörűlj rajtam; gyógyítsd meg lelkemet, mert vétkeztem ellened.

⁶Ellenségeim roszat mondottak felőlem: „Mikor hal meg, és vesz el az ő neve?“

⁷És ha bejött egy, hogy meglátogasson, hiábavalókat beszélt, szive gonoszságot gyüjtött magának. Kiment és beszélt

⁸ugyanarról. Ellenem suttogott minden ellenségem; ellenem roszat gondoltak.

⁹Istentelen szót végeztek ellenem. Vajjon a ki aluszik, nem kel-e föl többé?

¹⁰De még az ember is, kivel békeségem volt, kiben bíztam, ki kenyeremet ette, nagy csalárdságot tett rajtam.

¹¹Te pedig, Uram! könyörűlj rajtam, és emelj föl engem, és megfizetek nekik.

¹²Ebből ismerem meg, hogy kedvelsz engem, mert ellenségem nem fog örűlni rajtam.

¹³Engem pedig az ártatlanságért fölvettél, és megerősítettél engem szined előtt mindörökké.

¹⁴Áldott legyen Izrael Ura Istene öröktől és mindörökké. Úgy legyen, úgy legyen!