¹Dávid zsoltára, emlékeztetésűl, a szombatról.

²Uram! ne feddj meg engem búsulásodban, és haragodban ne dorgálj meg engem;

³mert a te nyilaid belém szegeztettek, és megnehezítetted rajtam kezedet.

⁴Nincs épség testemben a te haragod szine miatt; nincs nyugalma csontaimnak bűneim szine miatt.

⁵Mert gonoszságaim fölűlhaladták fejemet; és rám súlyos teherként nehezűltek.

⁶Megbűzhödtek és senyvedtek sebhelyeim az én balgatagságom miatt.

⁷Nyomorúlttá lettem és igen meggörbíttettem; napestig szomorkodva járok vala.

⁸Mert ágyékaim telvék csalatkozásokkal, és nincs épség testemben.

⁹Megsanyargattattam és igen megaláztattam; jajgaték szivem fohászkodása miatt.

¹⁰Uram! előtted van minden kivánságom, és fohászkodásom tőled nincs elrejtve.

¹¹Szivem megháborodott, elhagyott engem erőm; és szemem világa sincs velem.

¹²Barátim és feleim ellenem közeledtek és állottak; és a kik mellettem voltak, távol állának;

¹³és erőszakot cselekvének, kik lelkemet keresték; és kik romlásomra törekedtek, hiuságokat szólottak, és egész nap álnokságokról gondolkodtak.

¹⁴Én pedig, mint a siket, nem hallám, és mint a néma, ki nem nyitja föl száját.

¹⁵És levék, mint a nem halló ember, és kinek szájában nincsenek ellenmondások.

¹⁶Mert, Uram! tebenned bíztam; te meghallgatsz engem, Uram Istenem!

¹⁷Azért mondottam: Ne örűljenek valaha rajtam ellenségeim! midőn megtántorodnak lábaim, nagyokat ne szóljanak rólam.

¹⁸Mert én az ostorokra kész vagyok, és fájdalmam előttem van mindenkoron.

¹⁹Mert én gonoszságomat megvallom, és bűnömről gondolkodom.

²⁰Ellenségeim pedig élnek, és erőt vettek rajtam; és megsokasodtak, kik gonoszúl gyűlölnek engem.

²¹Kik jóért roszszal fizetnek, rágalmaztak engem, mivel a jót követtem.

²²Ne hagyj el engem, Uram, Istenem! ne távozzál tőlem.

²³Figyelmezz az én segítségemre, Uram, üdvösségem Istene!