¹Végig az Úr szolgájaé, Dávidé.

²Mondá az igaztalan önmagában, hogy vétkezzék: Nincs az Isten félelme az ő szemei előtt.

³Mert álnokúl cselekszik az ő színe előtt; nehogy gonoszsága föltaláltassék és gyűlöltessék.

⁴Az ő szája igéi gonoszság és álnokság; nem akar érteni, hogy jól cselekedjék.

⁵Hamisságot gondol ágyában; megáll minden nem jó úton, a gonoszságot pedig nem gyűlöli.

⁶Uram! a te irgalmasságod az égig ér, és igazvoltod a felhőkig.

⁷A te igazságod, mint az Isten hegyei; itéleteid nagy mélység; az embereket és barmokat megtartod, Uram!

⁸Mely sokféle a te irgalmasságod, Istenem! Azért az emberek fiai szárnyaid árnyékában bíznak.

⁹Megrészegűlnek a te házad bőségétől; és gyönyörűséged patakából itatod őket.

¹⁰Mert nálad vagyon az élet kútfeje; és a te világosságoddal látunk világosságot.

¹¹Terjeszd ki irgalmadat a téged ismerőkre, és igazságodat azokra, kik igaz szívvel vannak.

¹²Ne jőjön rám a kevélység lába; és a bűnös keze ne mozdítson meg engem.

¹³Ott esnek el, kik gonoszságot cselekesznek; kiüzetnek és meg nem állhatnak.