¹Önmagáé Dávidé. Itéld meg, Uram, a nekem ártókat, győzd meg az ellenem harczolókat.

²Ragadj fegyvert és paizst; és kelj föl segítségemre.

³Vond ki a kardod, és rekeszd el azokat, kik engem üldöznek; mondjad lelkemnek: Én vagyok a te szabadúlásod.

⁴Szégyenűljenek és pirúljanak meg, kik lelkemet keresik. Térjenek hátra és szégyenűljenek meg, kik nekem roszakat gondolnak;

⁵legyenek, mint a por a szél előtt; és az Úr angyala szorongassa őket.

⁶Útjok legyen sötét és sikamlós; és az Úr angyala üldözze őket.

⁷Mert ok nélkül rejtették el nekem tőrük veszedelmét, ok nélkül pirongatták lelkemet.

⁸Jőjön rá a tőr, melyet nem vesz észre, és a hálló, melyet elrejtett, fogja meg őt; és ugyanazon tőrbe essék.

⁹Az én lelkem pedig örvendeni fog az Úrban, és gyönyörködni szabadításában.

¹⁰Minden tetemen mondani fogja: Uram! ki hasonló hozzád? Ki megszabadítod a szegényt a nálánál erősbek kezéből, a szűkölködőt és szegényt az őt kirablóktól.

¹¹Hamis tanúk támadván, kérdeztek, miről mitsem tudtam.

¹²Jóért roszszal fizettek nekem, elhagyatottsággal lelkemnek.

¹³Én pedig, midőn engem bántottak, szőrzsákba öltöztem. Böjttel aláztam meg lelkemet; és imádságom keblembe visszatért.

¹⁴Mint felebarátunknak és mint atyánkfiának, úgy kedveskedtem nekik; mint gyászoló és megszomorodott, úgy megalázódtam.

¹⁵És ők vígadtak ellenem, és egybegyűltek; összegyűjtettek rám az ostorok, s én nem tudtam.

¹⁶Elszéledtek, de nem bánkodtak, kisértettek engem, csúfolással csúfoltak engem, és csikorgatták rám fogaikat.

¹⁷Uram! mikor tekintesz meg? Szabadítsd ki lelkemet az ő gonoszságukból, az oroszlánok közől egyetlenemet.

¹⁸Hálát adok neked a nagy gyűlekezetben, a sok nép között dicsérni foglak téged.

¹⁹Ne örűljenek rajtam, kik igaztalanúl ellenkeznek velem; kik ok nélkül gyűlölnek engem, és húnyorgatnak szemeikkel.

²⁰Mert habár nekem békeségesen szóltak is, de a föld haragjában szólván, álnokságot gondoltak.

²¹És föltátották rám szájokat és mondák: Ehe! ehe! látták szemeink.

²²Láttál, Uram! ne hallgass; Uram! ne távozzál el tőlem.

²³Kelj föl, és figyelj itéletemre, én Istenem és Uram! az én ügyemre.

²⁴Itélj meg engem igazságod szerint, én Uram, Istenem! hogy ne örűljenek rajtam.

²⁵Hogy ne mondják sziveikben: Öröm, öröm a mi lelkünknek! s ne mondják: Elnyeltük őt!

²⁶Pirúljanak és szégyenűljenek meg mindnyájan, kik az én bajaimon örvendenek. Gyalázattal és szégyennel boríttassanak be, kik kevélyen szólnak ellenem.

²⁷Örvendezzenek és vígadjanak, kik az én igazságomat kedvelik; és mondják mindenkor: Magasztaltassék az Úr! – kik az ő szolgája békeségét szeretik.

²⁸És nyelvem hirdetni fogja igazságodat, egész nap a te dicséretedet.