¹Miért távoztál, Uram, meszsze, elfordúlsz az alkalmas időben, a szorongatásban?

²Míg az istentelen kevélykedik, ég a szegény; de amaz megfogatik tanácsaiban, melyeket forralt;

³mert a bűnös dicsekszik lelke kivánságaiban, és a gonosz áldja magát.

⁴A bűnös megkeseríti az Urat, haragja nagysága szerint nem néz semmit.

⁵Nincs Isten az ő színe előtt; utai meg vannak fertőztetve minden időben. Eltávolíttatnak itéleteid az ő orczája elől, minden ellenségén uralkodni akar.

⁶Mert mondá szivében: Nem fogok ingadozni, nemzedékről nemzedékre, baj nélkül leszek.

⁷Szája telve átokkal és keserűséggel és álnoksággal; nyelve alatt nyomorgatás vagyon és fájdalom.

⁸Lesben ül a gazdagokkal, rejtekben, hogy megölje az ártatlant.

⁹Szemei a szegényre néznek; leselkedik a rejtekben, mint barlangjában az oroszlán. Leselkedik, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, magához vonván őt.

¹⁰Tőrében lenyomja őt, meghajol és rohan, midőn hatalmába ejti a szegényeket.

¹¹Mert mondá szivében: Elfelejtkezett az Isten, elfordította orczáját, hogy mindvégig ne lásson.

¹²Kelj föl, Uram, Isten! emeld föl kezedet; ne feledkezzél el a szegényekről.

¹³A gonosz miért ingerlette az Istent? mert mondá szivében: Nem fog számra venni.

¹⁴Te pedig látod ezt, mert te nézed a nyomorgatást és fájdalmat, hogy kezedbe ejtsd őket. Rád van hagyva a szegény; te leszesz az árva segítője.

¹⁵Törd el a bűnös és gonosztevő karját; keresni fogják az ő bűnét, és nem találják.

¹⁶Az Úr országlani fog örökké és mindörökön örökké; ti pogányok, elvesztek az ő földéről.

¹⁷A szegények kivánságát meghallgatta az Úr; szivök készületeit meghallotta a te füled:

¹⁸hogy itéletet tégy az árvának és alázatosnak, hogy az ember többé ne magasztalja föl magát a földön.