¹Végig, fia titkaiért, Dávid zsoltára.

²Hálát adok neked Uram! teljes szivemből; elbeszélem minden csodádat,

³vigadok és örvendezek benned; dicséretet mondok a te nevednek, oh Fölséges!

⁴Hátratérvén ellenségeim, elgyengűlnek és elvesznek színed elől;

⁵mert végrehajtottad itéletemet és ügyemet; a királyi széken ültél, ki igazsággal itélsz.

⁶Megdorgáltad a pogányokat, és elveszett az istentelen; nevöket eltörlötted örökre és mindörökön örökre.

⁷Az ellenség kardjai végkép ellankadtak; az ő városaikat lerontottad. Elveszett emlékezetök, mint a hang.

⁸De az Úr örökké megmarad; királyi székét elkészítette itéletre;

⁹és ő itéli meg a föld kerekségét igazán, megitéli a népeket igazsággal.

¹⁰Az Úr menedéke lőn a szegénynek, segítője alkalmas időben, a szorongatásban.

¹¹És bíznak benned, kik ismerik a te nevedet, mert nem hagyod el, a kik keresnek téged Uram!

¹²Zengjetek az Úrnak, ki Sionban lakik; hirdessétek a pogányok között végzéseit;

¹³mert a vér boszúlója megemlékezett róluk; nem feledte el a szegények kiáltását.

¹⁴Könyörűlj rajtam, Uram! lásd ellenségeimtől való megaláztatásomat;

¹⁵ki fölemelsz engem a halál kapuiból, hogy hirdessem minden dicséretedet Sion leánya kapuiban.

¹⁶Örvendezni fogok szabadításodon; a pogányok elsülyedtek a veszedelemben, melyet készítettek. E tőrben, melyet elrejtettek, fogatott meg az ő lábok.

¹⁷Majd megismertetik az Úr, hogy itéletet teszen; kezei cselekedeteiben fogatott meg a bűnös.

¹⁸Pokolba térjenek a bűnösök, mind a népek, kik elfeledik az Istent.

¹⁹Mert nem leszen mindvégig elfeledve a szegény; a szegények tűrése nem vesz el mindvégig.

²⁰Kelj föl, Uram! ne erősödjék meg az ember; itéltessenek meg a népek színed előtt.

²¹Rendelj, Uram! törvényhozót föléjök: tudják meg a nemzetek, hogy emberek.