¹Ezek után pedig, midőn az Úrnak ünnepnapja volt, és Tóbiás házában jó ebéd készittetett,

²mondá fiának: Menj, és hozz be nehány istenfélőt a mi nemzetségünkből, hogy vigan lakozzanak velünk.

³És mikor elment, visszatérve, hirűl hozá neki, hogy Izrael fiaiból egy megölve fekszik az utczán. És mindjárt fölugorván helyéről, s otthagyván az ebédet, étlen juta a testhez.

⁴És fölvévén azt, házához vivé titkon, hogy midőn a nap lenyugszik, óva temesse el őt.

⁵És mikor elrejtette a testet, kenyeret evék keserűséggel és rettegéssel,

⁶emlegetvén azon beszédet, melyet az Úr mondott Ámosz próféta által: A ti ünnepnapjaitok siralomra és keserűségre fordúlnak.

⁷Mikor pedig a nap lenyugodott, elméne és eltemeté őt.

⁸Feddik vala pedig őt minden felebarátai, mondván: Immár e dolog miatt meghagyták, hogy megöljenek, és csak alig menekedtél meg a halál hatalmából, és ismét halottakat temetsz?

⁹De Tóbiás inkább félvén az Istentől, mint a királytól, elragadá a megölettek testjeit, és elrejté házában, és éjfélkor eltemeté azokat.

¹⁰Történék pedig, hogy valamely nap elfáradván a temetés után, és hazajövén, lefeküdt a fal mellett és elaludt;

¹¹és a fecskék fészkéből meleg ganéj esett az aluvó szemeibe, és megvakúlt.

¹²E kisértetet pedig azért engedé az Úr rajta történni, hogy az utódoknak az ő béketűrése például adassék, mint a szent Jóbé is.

¹³Mert mivelhogy gyermekségétől mindig félte az Istent, és az ő parancsait megtartotta, nem panaszkodék Isten ellen, hogy a vakság csapása történt rajta,

¹⁴hanem az isteni félelemben állhatatosan megmarada, hálát adván Istennek élete minden napjaiban.

¹⁵Mert a mint szent Jóbot boszanták a királyok, úgy csúfolák ennek életét is atyjafiai és rokonai, mondván:

¹⁶Hol van a te reményed, melyért alamizsnálkodtál és temettél?

¹⁷Tóbiás pedig megfeddé őket, mondván: Ne szóljatok úgy!

¹⁸Mert szentek fiai vagyunk, és azt az életet várjuk, melyet Isten azoknak ad, kik iránta hitöket soha nem változtatják.

¹⁹Anna pedig, az ő felesége a szövő munkára megyen vala mindennap, és kezei munkájával a mi eleséget szerezhetett, elvivé.

²⁰Innét lőn, hogy egy neki adott kecskegödölyét vitt haza;

²¹melynek mekegését hallván férje, mondá: Vigyázzatok, hogy valamiképen lopott ne legyen; adjátok azt vissza urainak, mert nem szabad nekünk a lopottból valamit enni vagy illetni.

²²Ezért felesége megharaguván, felelé: Nyilván hiábavaló lett a te reménységed, és alamizsnáid most látszanak.

²³És ezekkel s egyéb efféle igékkel tőn neki szemrehányást.