¹Mondám szivemben: Elmegyek, és bővelkedem gyönyörűséggel, és élek a javakkal; de láttam, hogy ez is hiúság.

²A nevetést tévelygésnek állítottam, és mondám az örömnek: Miért csalatol meg hiában?

³Gondolám szivemben, hogy elvonom a bortól testemet, hogy elmémet a bölcseségre adjam, és elkerűljem a bolondságot, míg meglátom, mi lenne hasznos az emberek fiainak, mit kell cselekedniök, míg életnapjaik száma tart a nap alatt.

⁴Nagy dolgokhoz fogtam, házakat épitettem magamnak, és szőllőket ültettem,

⁵kerteket és gyümölcsösöket állitottam, és beültettem azokat mindenféle fákkal;

⁶és halastókat ásattam magamnak, hogy megöntözzem a gyümölcsöző fák erdejét;

⁷szolgákat és szolgálókat bírtam, és volt sok cselédem és csordáim és sok juhnyájam mindazokéi fölött, kik előttem voltak Jerusalemben;

⁸gyűjtöttem magamnak ezüstöt és aranyat, a királyok és tartományok gazdagságait; szerzettem magamnak énekeseket és énekesnőket, és az emberek fiainak gyönyörűségeit, poharakat és korsókat a bortöltés szolgálatára;

⁹és fölülhaladtam gazdagsággal azokat, kik előttem voltak Jerusalemben; s a bölcseség is megmaradt velem.

¹⁰És semmit sem tagadtam meg szemeimtől, a mit kivántak, és nem tiltottam meg szívemnek, hogy ne éljen minden gyönyörűséggel, és ne gyönyörködjék azokban, miket készítettem; és azt tartottam osztályrészeműl, ha élvezem munkám gyümölcseit.

¹¹És midőn mindazon műveimhez fordúltam, melyekben kezeim működtek, és a munkákhoz, melyekben hiába fáradtam, láték mindenben hiúságot és lélekgyötrelmet, és hogy semmi sem marad meg a nap alatt.

¹²Áttértem a bölcseségről és tévelygésről és bolondságról való elmélkedésre. (Micsoda, mondám, az ember, hogy követhesse az ő alkotó királyát?)

¹³És látom, hogy a bölcseség annyival előzi meg a bolondságot, mennyivel a világosság különbözik a sötétségtől.

¹⁴A bölcs szemei az ő fejében vannak, a bolond sötétségben jár; de azt is megtanúltam, hogy mind a kettőnek vége azonegy.

¹⁵És mondám szívemben: Ha azonegy vége lesz a bolondnak és nekem, mit használ, nagyobb munkát tennem a bölcseségért? Igy szólván lelkemben, észrevettem, hogy az is hiúság.

¹⁶Mert a bölcs emlékezete csak úgy nem lesz örökkévaló, mint a bolondé, és a következő idők egyaránt mindent eltakarnak feledéssel; meghal a tudós csakúgy, mint a tudatlan.

¹⁷És azért úntam meg életemet, látván, hogy minden, mi a nap alatt vagyon, rosz, és hogy minden hiúság és a lélek gyötrelme.

¹⁸Megbántam minden iparkodásomat is, melylyel a nap alatt igen szorgalmasan működtem, örökösöm lévén utánam,

¹⁹kiről nem tudom, ha bölcs lesz-e, vagy bolond? ki mégis uralkodni fog művem fölött, melyben fáradtam és szorgalmatoskodtam. Van-e ennél hiúságosabb dolog?

²⁰Annakokáért megszűntem, és szívem többé nem akart munkálkodni a nap alatt.

²¹Mert midőn némelyik bölcseséggel munkálkodik s tudománynyal és szorgalmatossággal, hivalkodó embernek hagyja keresményét; tehát ez is hiúság és nagy rosz.

²²Mert mi haszna van az embernek minden munkájából és lelke gyötrelméből, mellyel kinlódik a nap alatt?

²³Minden napja fájdalmakkal és nyomorúsággal teljes; éjjel sem nyugszik elméje. S ez nem hiúság-e?

²⁴Nem jobb-e enni és inni, és jóltartani lelkét tulajdon munkáiból? Ez is az Isten kezéből vagyon.

²⁵Ki fog úgy enni, és gyönyörűséggel bővelkedni, mint én?

²⁶Isten az ő színe előtt való jó emberének bölcseséget és tudományt és vigaságot ad; a bűnösnek pedig gyötrelmet és hiábavaló gondot ad, hogy keressen és gyüjtsön, és annak adja, ki kedves az Istennél; de ez is hiúság, és az elmének hasztalan szorgoskodása.