¹Emlékezzél meg a te Teremtődről ifjuságod napjaiban, mielőtt eljőjön a gyötrelem ideje, és elközelgessenek az esztendők, melyekről azt mondjad: Nem tetszenek nekem!

²mielőtt elsötétűljön a nap és világosság, és a hold és csillagok, és a felhők visszatérjenek az eső után;

³midőn remegés fogja el a ház őrzőit, és a legerősebb férfiak ingadoznak, és hivalkodva állanak a kevés számu őrlők, és meghomályosodnak az ablakokon kinézők;

⁴és az ajtókat bezárják az utczán, midőn az őrlő szava elcsendesűl, és fölkelnek a madárszóra, és megsiketűlnek mind az ének leányai;

⁵midőn a magasaktól is félnek és rettegnek az úton, midőn virágzik a mandolafa, a sáska meghízik, és a kaporna elhull; mert az ember elmegyen örökkévaló házába, és a sírók az utczán kerengenek;

⁶mielőtt elszakadjon az ezüst zsinór, és összezsugorodjék az arany kötelék, és a veder eltörjék a kúton, és a kerék elromoljon a vízcsatornán,

⁷és a por visszatérjen földébe, a honnan lett, és a lélek visszamenjen az Istenhez, ki őt adta.

⁸Hiúságok hiúsága! mondá a prédikátor, és minden hiúság!

⁹És mivel a prédikátor igen bölcs volt, tanítá a népet, és elbeszélé, a miket cselekedett, és vizsgálódván, sok példabeszédet szerzett,

¹⁰hasznos igéket keresett, s legigazabb és valósággal teljes beszédeket írt.

¹¹A bölcsek igéi, mint az ösztönzők és mint a mélyen beütött szegek, melyek a tanitók tanácsa által adattak az egy pásztortól.

¹²Ezeknél többet, fiam, ne keress. A sok könyvírásnak semmi vége nincs, és a nagy főtörés a testnek gyötrelme.

¹³Tehát a szólás végét halljuk mindnyájan egyetemben: Az Istent féljed, és tartsd meg az ő parancsait; – mert ez az egész ember;

¹⁴és mindazt, mi történik, akár jó legyen, akár gonosz, minden tévedésért eléhozza Isten az itéletre.