¹Fiam! őrizd meg beszédeimet, és parancsaimat rejtsd el magadnak.

²Fiam! tartsd meg parancsaimat, és élni fogsz; és törvényemet, mint szemed fényét.

³Kösd azt ujjaidra, ird azt szíved tábláira.

⁴Mondjad a bölcseségnek: Nővérem vagy; és az okosságot híjad barátnédnak;

⁵hogy megőrízzen téged a külföldi asszonytól és az idegentől, ki édesget igéivel.

⁶Mert házam ablakáról a rostélyon át néztem,

⁷és látok fiatalokat, nézem a balgatag ifjút,

⁸ki átmegy az utczán a szegletnél és közel annak háza utjához,

⁹alkonyatkor jár, napszállat után, az éj sötétségében és homályában.

¹⁰És ime eléje jött egy asszony, bujaékességben, készen a lelkek megejtésére, csacsogó és állhatatlan,

¹¹nyugodni nem tudó, ki nem maradhat lábain a házban,

¹²majd ottkünn, majd az utczákon, majd a szegleteknél leselkedik.

¹³És megragadván az ifjút, megcsókolja, és szemtelen arczczal hízelkedik, mondván:

¹⁴Áldozatokat fogadtam egészségemért, és ma teljesítém fogadásaimat;

¹⁵azért jöttem ki eléd, kivánva téged látni, és rád találtam.

¹⁶Felékesítém ágyamat zsinórokkal, befödtem egyiptomi tarka szönyegekkel,

¹⁷meghintettem ágyasházamat mirrhával és áloéval és fahéjjal.

¹⁸Jere, részegűljünk meg emlőkkel, és gyönyörködjünk a kivánatos ölelkezésekben, mig fölvirad a nap;

¹⁹mert férjem nincs itthon igen messze útra ment,

²⁰egy zacskópénzt vitt magával, és csak holdtölte napjára tér vissza házához.

²¹Behállózta őt a sok beszéddel, és ajakinak hízelgéseivel vonta őt.

²²Ki azonnal követé, mint a vágóra vitt ökör, és mint az ugrándozó bárány; nem értvén a bolond, hogy bilincsekbe vonatik,

²³mignem a nyil átjárja máját; mint mikor a madár tőrbe siet, és nem tudja, hogy életveszélyben jár.

²⁴Most tehát, fiam, hallgass engem, és figyelmezz szám igéire:

²⁵Ne hajoljon elméd annak utaira, és ne hagyd magadat megcsalatni annak ösvényei által;

²⁶mert sokat megsebesített és elejtett, és az igen erősek is megölettek általa.

²⁷Pokol utai az ő háza, áthatván a halál belső helyeire.