¹Fiam! Ha kezes lettél barátodért, idegennek adtad kezedet,

²le vagy kötelezve szád igéivel, és megfogva tulajdon beszédeiddel.

³Cselekedd azért, a mit mondok, fiam! és szabadítsd ki magadat, mert felebarátod kezébe akadtál. Eredj, siess, költsd fel barátodat.

⁴Ne engedj álmot szemeidnek, se szunnyadást szempilláidnak.

⁵Menekedjél ki, mint az őzecske a kézből, és mint a madár a madarász kezéből.

⁶Eredj a hangyához, oh rest! És szemléld az ő utait, és tanúlj bölcseséget.

⁷Neki nincs vezérlője, sem tanitója, sem fejedelme,

⁸nyárban mégis eledelt szerez magának, és aratáskor begyűjti élelmét.

⁹Meddig aluszol? oh rest! mikor kelsz föl álmodból?

¹⁰Egy kevéssé alszol, egy kevéssé szunydogálsz, egykevéssé összeteszed kezeidet, hogy aludjál;

¹¹és rád jő a szűkölködés, mint útonálló, és a szegénység, mint fegyveres férfiú. Ha pedig serény leszesz, aratásod olyan lesz, mint a kútforrás, és a szűkölködés messze fut tőled.

¹²A hitszegő ember haszontalan férfiú; gonosz szájjal jár.

¹³Szemeivel int, lábával tapod, ujjával szól,

¹⁴álnok szivvel gonoszt forral, és minden időben versengéseket hint.

¹⁵De ennek hirtelen eljő veszedelme, hamar eltiportatik, és nem lesz többé orvossága.

¹⁶E hatot gyülöli az Úr, és a hetediket utálja lelke:

¹⁷A kevély szemeket, a hazug nyelvet, az ártatlan vért ontó kezeket,

¹⁸s gonosz gondolatokat forraló szívet, a gonoszra sietve futó lábakat,

¹⁹a hazudságokat beszélő hamis tanút, és azt, ki az atyafiak közé visszavonásokat hint.

²⁰Tartsd meg, fiam, atyád parancsait, és el ne hagyd anyád törvényét.

²¹Kösd azokat szüntelen szívedre, és tedd nyakad körűl.

²²Mikor jársz, veled járjanak; mikor aluszol, őrizzenek téged; és fölébredvén, azokkal szólj;

²³mert a parancsolat szövétnek, a törvény világosság, és a fegyelem dorgálása az élet útja:

²⁴hogy megőrizzenek téged a gonosz asszonytól, és az idegen hizelkedő nyelvétől.

²⁵Meg ne kivánja szived annak szépségét, és meg ne fogassál az ő hunyorgásaival;

²⁶mert a paráznaszemély jutalma alig ér egy kenyeret, az ily asszony pedig a férfiú drága lelkét fogja meg.

²⁷Elrejtheti-e ember a tüzet kebelében, hogy ruhái ne égjenek?

²⁸Avagy járhat-e eleven szenen, hogy meg ne égjenek talpai?

²⁹Igy a ki bemegyen felebarátja feleségéhez, nem lesz tiszta, ha azt illeti.

³⁰Nem oly nagy vétek, midőn valaki lop, mert azért lop, hogy éhező lelkét kielégítse;

³¹és mégis, ha rajta kapják, hétannyit fizet, és házának minden vagyonát odaadja.

³²De a ki házasságtörő, a szívnek fogyatkozása miatt elveszti lelkét.

³³Szégyent és gyalázatot gyüjt magának, és gyalázata nem töröltetik el;

³⁴mert a férfiú féltékenysége és haragja nem fogja kimélni a boszúállás napján,

³⁵és senki könyörgésének sem fog engedni, s váltságúl még igen sok ajándékot sem fogad el.