¹Azon órában a tanítványok Jézushoz járulának, mondván: Kit tartasz nagyobbnak mennyeknek országában?

²És magához híván Jézus egy kisdedet, közéjök állitá őt,

³és mondá: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és nem lesztek, mint a kisdedek, nem mentek be mennyeknek országába.

⁴A ki tehát megalázza magát, mint e kisded, az nagyobb mennyeknek országában.

⁵És a ki befogad egy ilyen kisdedet az én nevemben, engem fogad be.

⁶A ki pedig megbotránkoztat egyet e kisdedek közől, kik énbennem hisznek, jobb annak, hogy malomkő köttessék nyakára és a tenger mélységébe merittessék.

⁷Jaj e világnak a botrányok miatt! Szükség ugyan, hogy botrányok jőjenek, mindazáltal jaj annak az embernek, ki által a botrány jő!

⁸Ha pedig kezed vagy lábad megbotránkoztat téged, vágd el azt, és vesd el magadtól; jobb neked az életre bemenned bénán vagy sántán, mint két kezed vagy két lábad lévén, az örök tűzre vettetned.

⁹És ha szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt, és vesd el magadtól; jobb neked egy szemmel az életre bemenned, mint két szemed lévén, a gehenna tüzére vettetned.

¹⁰Vigyázzatok, hogy meg ne vessetek egyet e kisdedek közől; mert mondom nektek, hogy ezek angyalai mennyekben mindenkor látják Atyám orczáját, ki mennyekben vagyon.

¹¹Mert az ember fia üdvözíteni jött azt, mi elveszett volt.

¹²Mit gondoltok, ha valakinek száz juha vagyon, és azok közől egy eltévelyedik, nem hagyja-e el a kilenczvenkilenczet a hegyeken, és elmegy keresni azt, mely eltévelyedett?

¹³És ha történik, hogy megtalálja azt, bizony mondom nektek, hogy inkább örűl azon, mint a kilenczvenkilenczen, melyek nem tévelyedtek el.

¹⁴Igy nem akaratja Atyátoknak, ki mennyekben vagyon, hogy elveszszen egy e kisdedek közől.

¹⁵Ha pedig vétkezik ellened atyádfia, menj el és intsd meg őt kettőtök között. Ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát;

¹⁶ha pedig nem hallgat rád, végy magadhoz még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásán álljon az egész dolog.

¹⁷Hogyha azokra sem hallgat, mondd meg az anyaszentegyháznak; ha pedig az anyaszentegyházra sem hallgat, legyen neked, mint a pogány és a vámos.

¹⁸Bizony mondom nektek, a miket megkötöztök a földön, meg lesznek kötve mennyben is; és a miket feloldoztok a földön, fel lesznek oldozva mennyben is.

¹⁹Ismét mondom nektek: Ha közőletek ketten megegyeznek a földön, minden dologra nézve, melyet kérnek, megleszen nekik Atyámtól, ki mennyekben vagyon.

²⁰Mert a hol ketten vagy hárman összejőnek az én nevemben, ott vagyok közepettök.

²¹Akkor hozzájárulván Péter, mondá: Uram! hányszor vétkezhetik ellenem atyámfia, hogy megbocsássak neki? hétszer-e?

²²Felelé neki Jézus: Nem mondom neked hétszer, hanem hetvenhétszer.

²³Azért hasonló mennyeknek országa egy királyemberhez, ki számot akart vetni szolgáival.

²⁴És mikor elkezdte a számvetést, eléje viteték egy, ki neki tízezer talentommal tartozik vala.

²⁵Mivel pedig nem volt honnét megfizetnie, parancsolá ura, hogy eladatván ő és felesége, fiai és minden vagyona, úgy fizessen meg.

²⁶Leborúlván pedig az a szolga, kéré őt, mondván: Légy béketűréssel hozzám, és mindent megfizetek neked.

²⁷Könyörűlvén tehát az Úr azon a szolgán, elbocsátá őt, és az adósságot elengedé neki.

²⁸Kimenvén pedig az a szolga, talála egyet szolgatársai közől, ki száz pénzzel tartozik vala neki; és megfogván, fojtogatá őt, mondván: Fizesd meg a mivel tartozol.

²⁹És leborúlván szolgatársa, kéré őt, mondván: Légy béketűréssel hozzám, és mindent megfizetek neked.

³⁰Amaz pedig nem akara, hanem elmenvén, a tömlöczbe veté őt, mígnem lefizeté az adósságot.

³¹Látván pedig szolgatársai a történteket, igen megszomorodának, és elmenvén, elbeszélék uroknak mind, a mi történt vala.

³²Akkor eléhiván őt ura, mondá neki: Álnok szolga! minden adósságot elengedtem neked, mivelhogy kértél engem;

³³vajjon nem kellett volna-e neked is könyörűlnöd szolgatársadon, mint én könyörűltem rajtad?

³⁴És megharagudván ura, átadá őt a poroszlóknak, míg le nem fizeti minden adósságát.

³⁵Így cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha meg nem bocsátotok, kiki az ő atyjafiának, szivetekből.