¹És mondám: Halljátok, Jákob fejedelmei, és Izrael házának vezérei! Vajjon nem a ti tisztetek-e tudni az itéletet?

²kik gyűlölitek a jót, és szeretitek a gonoszt; kik erőszakkal lehúzzátok bőrüket az emberekről, és húsukat az ő csontjaikról.

³Kik megemésztik az én népem húsát, és azonfelűl bőrét lehúzzák, és csontjait összetörik és összevagdalják, mint üstbe és mint fazékba a húst.

⁴Egykor majd kiáltanak az Úrhoz, de nem hallgatja meg őket; és elrejti tőlök orczáját az időben, a mint ők gonoszúl cselekedtek találmányaikban.

⁵Ezeket mondja az Úr a próféták ellen, kik elámítják népemet; kik, ha van mit harapni fogaikkal, békeséget hirdetnek, de a ki nem vet valamit szájokba, hadat készítenek ellene.

⁶Annakokáért éjszaka száll rátok a látomás helyett, és sötétség a jóslat helyett; elenyészik a nap a prófétáknak, és a napfény elsötétűl nekik.

⁷És megszégyenűlnek, kik látomásokat látnak, és megszégyenűlnek a jóslók; mindnyájan elfödik orczáikat, mert nem Istentől vala a felelet.

⁸Azonban én telve vagyok az Úr lelkének erejével, az itélettel és hatalommal, hogy hirdessem Jákobnak az ő vétkét, és Izraelnek az ő bűnét.

⁹Halljátok ezt, Jákob házának fejedelmei, és Izrael házának itélő birái! kik utáljátok az itéletet, és minden igazságot elferdítetek.

¹⁰Kik vérbűnnel építitek Siont, és Jerusalemet gonoszsággal.

¹¹Az ő fejedelmei ajándékokért itélnek, és papjai jutalomért tanítanak, prófétái pénzért jövendölnek, és az Úrra támaszkodnak, mondván: Vajjon nem miközöttünk van-e az Úr? nem jőnek ránk a veszedelmek.

¹²Azért timiattatok Sion, mint egy szántóföld, megszántatik, és Jerusalem kőhalommá leszen, és a templomhegy magas erdővé.