¹És leszen az utolsó napokon, hogy az Úr házának hegye a hegyek tetején fog állani, túlemelkedvén a halmokon; és ahhoz gyűlnek a népek.

²És sok nemzet fog oda sietni, mondván: „Jertek, menjünk föl az Úr hegyére, és Jákob Istene házához; s ő megtanít minket utaira, és ösvényein fogunk járni;“ mert Sionból megyen ki a törvény, és az Úr igéje Jerusalemből.

³És itéletet teszen sok nép között, és megfenyíti az erős nemzeteket nagy messzire; és kardjaikat szántóvasakká kovácsolják, és dárdáikat kapákká; nemzet nem von kardot nemzet ellen, és nem tanúlnak többé hadakozni.

⁴És kiki saját borága és fügefája alatt fog ülni, és nem leszen, ki háborgassa; mert a seregek Urának szája mondotta ezt.

⁵Minden nép, kiki az ő istene nevében fog járni; mi pedig a mi Urunk Istenünk nevében járunk mindörökön örökké.

⁶Azon a napon, úgymond az Úr, egybegyűjtöm a sántát, és összeszedem, a kit széthánytam és megfenyítettem vala.

⁷A sántát maradékúl hagyom, és az elfáradtat erős nemzetté teszem; és az Úr fog országlani rajtok Sion hegyén, mostantól mindörökké.

⁸És tehozzád, nyájnak ködös tornya, Sion leánya! szintén elérkezik; visszatér az előbbi hatalom, Jerusalem leányának országa.

⁹Most a bánkódás miért emészt tégedet? vajjon nincs-e királyod, vagy elveszett a te tanácsadód, hogy körűlvett a fájdalom téged, mint a szűlőt?

¹⁰Bánkódjál és szorongj, Sion leánya! mint a szűlő; mert most kimégy a városból, és a mezőn fogsz lakni, és elmégy Babilonig. Ott megszabadíttatol, ott megszabadít téged az Úr ellenségeid kezéből.

¹¹De most sok nemzet gyűlt össze ellened, kik azt mondják: Köveztessék meg; és Sionra nézzen a mi szemünk.

¹²De ők nem tudják az Úr gondolatait, és nem értik az ő tanácsát; hogy összegyűjti őket, mint a kévéket a szérűbe.

¹³Kelj föl és nyomtass, Sion leánya! mert a te szarvaidat vassá teszem, és körmeidet rézzé teszem, hogy sok népet eltiporj, és az Úrnak áldozd az ő ragadományát, és azok erősségét az egész föld Urának.