¹Ha megtérsz, Izrael! úgymond az Úr, énhozzám térj; ha elveszed orczám elől botrányaidat, nem fogsz ingadozni,

²és így esküszöl: Él az Úr! bizonyosságban és itéletben és igazságban; és áldani fogják őt a pogányok és dicsérni.

³Mert ezeket mondja az Úr Júda és Jerusalem férfiának: Törjetek föl új ugarat magatoknak, és ne vessetek tövisek közé.

⁴Metéltessetek körűl az Úrnak, és vessétek el sziveitek előbőreit Júda férfiai és Jerusalem lakói! netalán kitörjön haragom, mint a tűz, és meggyuladjon, és ne legyen, ki eloltsa, a ti gondolataitok gonoszsága miatt.

⁵Hirdessétek Júdában, és Jerusalemben hallassátok meg; szóljatok és fujjatok harsonát a földön, kiáltsatok erősen és mondjátok: Gyűljetek egybe, és menjünk az erős városokba.

⁶Emeljetek zászlót Sionban. Erősödjetek meg, ne álljatok veszteg. Mert veszedelmet hozok éjszakról és nagy romlást.

⁷Feljő az oroszlán fekvő helyéről, és a nemzetek rablója fölemelkedik; kilép helyéről, hogy pusztává tegye földedet; városaid lerontatnak, lakó nélkül maradván.

⁸Ezért övezzétek föl magatokat szőrzsákokkal, sírjatok és ordítsatok, mert nem fordúlt el rólunk az Úr búsulásának haragja.

⁹És leszen az napon, úgymond az Úr: Elcsügged a király szive és a fejedelmek szive, és elképednek a papok, és a próféták megréműlnek.

¹⁰Én pedig mondám: Ah, ah, ah, Uram Isten! Megcsaltad-e tehát e népet és Jerusalemet, mondván: Békeségtek leszen! és ime lelkünkig hatott a fegyver?

¹¹Az időben mondják majd e népnek és Jerusalemnek: Égető szél van a pusztaság útain, az én népem leánya útain, mely nem szórásra és tisztításra való.

¹²Erős szél jő nekem onnan; és majd akkor mondom ki rájok itéleteimet.

¹³Ime mint a felhő, úgy jő fel, és szekere, mint a förgeteg; lovai gyorsabbak a sasoknál. Jaj nekünk, mert elpusztíttatunk!

¹⁴Mosd meg szivedet a gonoszságtól, Jerusalem! hogy megszabadúlj. Meddig maradnak még benned az ártalmas gondolatok?

¹⁵Mert a hírmondó szózata jő Dán felől; és bálványt jelentenek Efraim hegyéről.

¹⁶Mondjátok meg a nemzeteknek: Ime hallatszott Jerusalemben, hogy őrzők jőnek messze földről, és Júda városai ellen kiáltanak.

¹⁷Mint a mezők őrei, mellette vannak köröskörűl; mert engem haragra ingerlett, úgymond az Úr.

¹⁸A te utaid és gondolataid cselekedték neked ezeket; ez a te gonoszságod, mert keserű az, és szivedet illette.

¹⁹Belső részem, belső részem fáj, az én szivem érzései fölháborodtak bennem; nem hallgathatom el, mert hallotta lelkem a kürt szavát, a harczkiáltást.

²⁰Romlást romlásra kiáltanak, és elpusztíttatik az egész föld; hirtelen elpusztíttatnak az én hajlékaim, hirtelen sátorbőreim.

²¹S meddig látom még a szaladót, hallom a kürt szózatát?

²²Mert az én bolond népem nem ismert engem; esztelen fiak ők és balgatagok; okosak, hogy gonoszt cselekedjenek, jól cselekedni pedig nem tudók.

²³Megtekintém a földet, és ime puszta volt és üres; meg az egeket, és nem volt azokban világosság.

²⁴Néztem a hegyeket, és ime ingadoztak; és a halmok mind rengtenek.

²⁵Körűlnéztem, és nem volt ember; és minden égi madár eltávozott.

²⁶Körűltekinték, és ime puszta a Kármél, és városai mind lerontattak az Úr szine előtt, az ő elbúsúlt haragjának színe előtt.

²⁷Mert ezeket mondja az Úr: Sivataggá lesz az egész föld, de mindazáltal nem enyésztetem el.

²⁸Gyászol a föld, és keseregnek ottfenn az egek, azért, hogy szólottam, határoztam, és nem bántam meg, és nem tértem el attól.

²⁹A lovasnak és nyillal lövőnek szava elől elfut mind a város, meredek helyekre mennek, és fölhágnak a kőszirtekre; a városok mind elhagyatnak, és ember nem fog lakni azokban.

³⁰Te pedig, elpusztított! mit fogsz cselekedni? öltözzél bár bíborba, csinosítsd föl magadat aranyfüggővel, és fesd meg szemeidet kendőzővel: mind hiába ékesíted magadat; megutáltak téged szeretőid, és életedre törnek.

³¹Mert szózatot hallok, mint a szülőé, szorongó kiáltást, mint a gyermekszülőé; Sion leányának szava az, ki halálkínban kezeit kiterjesztve, szól: Jaj nekem! mert elenyészik lelkem a megöltekért.