¹Tovább is szóla Jób, fölvévén példabeszédét, és mondá:

²Ki adja azt nekem, hogy úgy legyek, mint a régi hónapokban, ama napokban, melyekben Isten őrzött engem,

³mikor fénylett az ő lámpája fejem fölött, és világánál jártam a sötétben,

⁴mint ifjuságom napjaiban voltam, midőn Isten titkon hajlékomban volt;

⁵mikor a Mindenható velem volt, és gyermekeim körűlem;

⁶mikor vajban fürösztém lábaimat, és a kőszirt olajpatakokat önte nekem;

⁷mikor a város kapujához mentem, és az utczán széket készítettek nekem;

⁸láttak engem az ifjak és elrejteztek, és az öregek fölkelvén, állottak;

⁹a fejedelmek megszűntek szólani, és ujjokat tették szájokra;

¹⁰a szótól tartózkodtak a vezérek, és nyelvök torkukhoz ragadott;

¹¹mikor a fül, mely hallott, boldognak monda engem; és a mely szem látott, bizonyságot tőn felőlem;

¹²azért, hogy megszabadítottam a kiáltó szegényt, és az árvát, kinek nem volt segítője.

¹³Az elveszendőnek áldása rám szállott, és az özvegy szivét megvígasztaltam.

¹⁴Igazság volt öltözetem, s mint palásttal és koronával, ruházkodtam itéletemmel.

¹⁵Szeme voltam a vaknak, és lába a sántának.

¹⁶Atyjok voltam a szegényeknek, és a mely ügyet nem ismertem, legszorgalmasabban vizsgáltam.

¹⁷Kitörtem a gonosznak zápfogait, és fogai közől kivettem a ragadományt.

¹⁸És mondám: Az én fészkemben halok meg; és mint a pálmafa, megsokasítom napjaimat.

¹⁹Gyökerem nyitva a vizek mellett, és a harmat megmarad aratásomon.

²⁰Az én dicsőségem mindenkor megújúl, és íjam kezemben megerősödik.

²¹Kik engem hallgattak, várták az itéletet, és figyelve hallgattak tanácsomra.

²²Az én igéimhez semmit sem mertek adni, és beszédem rájok csepegett.

²³Vártak engem, mint az esőt, és szájokat tátották, mint a kései esőre.

²⁴Ha mikor rájok nevettem, nem hitték, és arczom világossága nem esett a földre.

²⁵Ha hozzájok akartam menni, első ültem, és mikor mintegy király ültem is a körűlálló sereg között, mindazáltal a kesergők vigasztalója voltam.