¹Felelvén pedig Jób, mondá:

²Ki segítője vagy te? Vajjon az erőtlené-e? és annak tartod-e karját, ki nem erős?

³Kinek adtál tanácsot? annak talán, kinek nincs bölcsesége, és kimutattad igen nagy bölcseségedet?

⁴Kit akartál tanítani? nem azt-e, ki a leheletet alkotta?

⁵Ime az óriások nyögnek a vizek alatt, és azok, kik velök laknak.

⁶Mezítelen a pokol előtte, és nincs semmi leple a veszedelemnek.

⁷Ki az éjszakát az űr fölött feszíti ki, és a földet semmire függeszti.

⁸Ki megköti a vizeket felhőiben, hogy egyszerre mind le ne szakadjanak.

⁹Ki föntartja királyi széke szinét, és kiterjeszti fölötte ködét;

¹⁰határt vetett a vizeknek, meddig végződjék a világosság és sötétség.

¹¹Az ég oszlopai reszketnek és félnek az ő intésére.

¹²Az ő ereje által hirtelen összegyűltek a tengerek, és bölcsesége leverte a kevélyt.

¹³Az ő lelke ékesítette föl az egeket, és ápoló keze hozta létre a tekergős kigyót.

¹⁴Ime ezek az ő utainak egy részéről mondattak; és csak alig hallottunk egy csöppecskét az ő beszédéből, ki nézheti az ő nagyvoltának mennydörgését?