¹Lőn pedig, midőn egyik napon eljöttek az Isten fiai, és az Úr előtt állottak, és a sátán is közéjök jött, és az ő színe előtt állott,

²hogy az Úr mondá a sátánnak: Honnan jösz? Ki felelvén, mondá: Megkerűltem a földet, és eljártam azt.

³És mondá az Úr a sátánnak: Nem szemléléd-e meg az én szolgámat, Jóbot, hogy nincs a földön hozzá hasonló egyeneslelkű és igaz ember, istenfélő és a gonosztól távozó, és még megtartója az ártatlanságnak? Te pedig fölindítottál engem ellene, hogy hiába sanyargassam őt.

⁴Kinek felelvén a sátán, mondá: Bőrt bőrért, és mindazt, mije vagyon az embernek, odaadja életeért;

⁵de bocsásd rá kezedet, és verd meg az ő csontját és húsát, és akkor meglátod, hogy szemtől szembe megáld téged.

⁶Mondá tehát az Úr a sátánnak: Ime kezedben vagyon ő, mindazáltal életét kiméld meg.

⁷Kimenvén tehát a sátán az Úr színe elől, megveré Jóbot igen gonosz fekélylyel tetőtől talpig;

⁸ki cseréppel vakarja vala a genyedtséget, a szemeten ülvén.

⁹Mondá pedig neki felesége: Mégis megmaradsz-e a te együgyűségedben? áldd meg az Istent, és halj meg.

¹⁰S ő mondá neki: Mint egyik a bolond asszonyok közől, úgy szóltál. Ha a jókat elvettük az Isten kezéből, a roszakat miért ne vegyük el? Mindezekben sem vétkezék Jób az ő ajakival.

¹¹Meghallván pedig Jób három barátja mindazon nyavalyát, mely rajta történt, eljövének, kiki az ő helyéről, a temani Elifáz, a suhi Baldad és a naamati Szófár. Mert összebeszéltek, hogy együtt eljővén, meglátogatják őt és vigasztalják.

¹²És midőn messziről fölemelték szemeiket, nem ismerék meg őt; és fölkiáltván, sírának, és megszaggatván ruháikat, port hintének fejökre az ég felé.

¹³És a földön ülének vele hét nap és hét éjjel, és senki egy szót sem szóla neki; mert látták, hogy az ő fájdalma felette nagy.