¹Kiálts, meg ne szűnj, mint a harsona, emeld fel szódat, és hirdesd népemnek az ő vétkeit, és Jákob házának az ő bűneit.

²Engem ugyan napról napra keresnek, és utaimat tudni akarják, mint oly nemzet, mely igazságot cselekedett, és az ő Istene itéletét el nem hagyta; kérdezik tőlem az igazság itéleteit; s az Istenhez akarnak közelgetni.

³Miért böjtölünk, ha te nem tekinted azt? miért alázzuk meg magunkat, ha te nem figyelsz rá? – Ime böjtöléstek napján tűnik ki akaratotok, és minden adóstokat zaklatjátok.

⁴Ime pörlődésre és versengésre böjtöltök, és ököllel istentelenűl verekedtek. Ne böjtöljetek úgy, mint eddig, hogy meghallgattassék a magasságban kiáltásotok.

⁵Vajjon ilyen-e a böjt, melyet én kivánok, hogy az ember napestig gyötörje lelkét, vagy meghajtsa fejét karikaképen, és zsákot és hamut terítsen maga alá? vajjon ezt hívod-e böjtnek és az Úr kedves napjának?

⁶Nem ez-e inkább a böjt, melyet én kivánok: Oldd meg az istentelenség köteleit, oldd le a szorongató kötelet, bocsásd szabadon az elnyomottakat, és törj össze minden igát.

⁷Szegd meg kenyeredet az éhezőnek, s a szegényeket és bujdosókat fogadd házadba; midőn mezítelent látsz, född be őt, és ne nézd le a te testedet.

⁸Akkor támad föl, mint a hajnal, a te világosságod, és gyógyúlásod hamarább jő; és orczád előtt fog menni igazságod, és az Úr dicsősége fölveszen téged.

⁹Akkor könyörgesz, és az Úr meghallgat; kiáltasz, és mondja: Ime jelen vagyok! ha eltávolítod körödből a bilincset, megszűnsz ujjal mutatni, és haszontalant szólani.

¹⁰Midőn kiöntöd az éhezőnek lelkedet, és a gyötrelmes lelket betöltöd: föltámad a sötétségben világosságod, és sötétséged olyan lesz, mint a dél.

¹¹És nyugodalmat ád neked az Úr mindenkoron, és betölti lelkedet fényességgel, és megszabadítja csontjaidat, és leszesz, mint az öntözött kert és a vizforrás, melynek vizei nem fogynak el.

¹²És fölépíttetnek általad az évszázadok pusztaságai, és a régi alapokat fölállítod nemzedékről nemzedékre, és kerítés építőjének fogsz hivatni, és az utak nyugalomszerzőjének.

¹³Ha visszatartod lábadat szombaton, hogy az én szent napomon akaratodat ne cselekedjed, és a szombatot gyönyörűségnek nevezed, és az Úr dicsőséges szent napjának, és azt dicsőited, nem cselekedvén utaidat, nem járván akaratodon, és szóbeszédet nem tévén:

¹⁴akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, és fölemellek téged a föld magassága fölött, és táplállak téged Jákob atyád örökségéből; mert az Úr szája szólott.