¹Hallgassanak előttem a szigetek, és a népek szedjék össze erejöket; lépjenek elé, és akkor szóljanak, járúljunk együtt itéletre.

²Ki költötte fel napkeletről az igazat, ki szólította föl, hogy őt kövesse? ő színe elé adja a népeket, és a királyokat alája veti; mint a port, úgy adja őket fegyvere alá, mint a széltől elragadt pozdorját kézíve alá.

³Űzőbe veszi azokat, és átmegyen békeségben, lábainak ösvénye meg sem látszik.

⁴Ki míveli és cselekszi mindezeket, elészólítván kezdettől a nemzedékeket? Én, az Úr, első és utolsó én vagyok!

⁵Látják a szigetek, és félnek; a föld végső határai elálmélkodnak, közelednek és eléjárúlnak.

⁶Kiki segíti felebarátját, és mondja atyjafiának: Légy erős!

⁷Biztatja a pőrölylyel verő rézmíves azt, ki azon időben simító, mondván: Forrasztással jó lesz! és megerősíti azt szegekkel, hogy meg ne mozdúljon.

⁸És te, Izrael! én szolgám, Jákob! kit választottam, Ábrahámnak, az én barátomnak ivadéka,

⁹kiben magamhoz vettelek téged a föld végső részeiről, és annak távol részeiről híttalak, és ezt mondottam neked: Én szolgám vagy te, téged választottalak, és meg nem vetettelek.

¹⁰Ne félj, mert én veled vagyok; ne hajolj el, mert én, a te Istened, megerősítlek és fölsegítelek, és föltart téged az én igazam jobbja.

¹¹Ime meggyaláztatnak és megszégyenűlnek mindnyájan, kik ellened harczolnak; lesznek, mintha nem volnának, és elvesznek a férfiak, kik ellened szólnak;

¹²keresni fogod őket, és nem találod a tőled elpártoló férfiakat; lesznek, mintha nem volnának, és mint a megsemmisűlés, az ellened hadakozó emberek.

¹³Mert én vagyok a te Urad Istened, kezedet fogván és mondván neked: Ne félj, én megsegítelek téged.

¹⁴Ne félj, Jákob! te kis féreg, ti halottak Izraelből! én megsegítelek téged, úgymond az Úr, és a te megváltód, Izrael Szente.

¹⁵Én tégedet mintegy új nyomtató-szekérré teszlek, melynek éles fogai vannak; megnyomtatod a hegyeket és összerontod, és a halmokat olyanná teszed, mint a port;

¹⁶felszórod őket, és a szél elviszi, és a forgószél elhányja őket; te pedig az Úrban örvendesz, és Izrael Szentében fogsz vigadni.

¹⁷A szűkölködők és szegények vizet keresnek, és nincsen; nyelvök a szomjúság miatt elszárad; én, az Úr, meghallgatom őket, én, Izrael Istene, nem hagyom el őket.

¹⁸A magas halmokon folyóvizeket fakasztok, és a mező közepett kutakat; a pusztaságot víztavakká teszem, és az út nélküli földet vízpatakokká;

¹⁹a pusztában czedrust és fejér tövist, mirtust és olajfát nevelek; a kietlenben jegenyefát, szilfát és puszpángot helyezek egyetemben;

²⁰hadd lássák és tudják, gondolják meg és értsék egyszersmind: hogy az Úr keze cselekedte, és Izrael Szente teremtette azt.

²¹Terjeszszétek elé ügyeteket, úgymond az Úr; hozzátok elé, hatalán valamitek vagyon, úgymond Jákob királya.

²²Járúljanak ide, és jelentsék meg nekünk mind a mik jövendők; a mik az előtt voltak, mondjátok meg, és szivünkre vesszük, és megtudjuk azok kimenetelét; és a mik következnek, jelentsétek meg nekünk.

²³Hirdessétek, a mik jövendők lesznek ezután, és megtudjuk, hogy ti istenek vagytok; és tegyetek jót vagy roszat, ha tehettek, beszéljünk együtt, és lássuk.

²⁴Ime ti semmiből vagytok, és alkotványotok abból, a mi nincs; utálatosság, a ki titeket választ.

²⁵Éjszak felől támasztottam őt, és eljő napkeletről; segítségűl híja az én nevemet és olyanná teszi a fejedelmeket, mint a sárt, és eltapodja, mint az agyagot a fazekas.

²⁶Kicsoda hirdette kezdettől, hogy tudjuk, és elejétől, hogy mondjuk: Igaz vagy? Nincs sem hirdető, sem beszélő, sem a ti beszédeteket hallgató.

²⁷Az első az, ki mondja Sionnak: Ime itt vannak, és Jerusalemnek örömhirdetőt adok.

²⁸És néztem, és nem vala senki közőlük, ki tanácsot tudna, és kérdeztetvén, egy igét felelne.

²⁹Ime mindnyájan hamisak, és hiábavalók az ő cselekedeteik, szél és hiúság az ő bálványaik.