¹Ime az én szolgám, fölemelem őt; az én választottam, lelkemnek kedve telik benne; az én lelkemet adtam rája, s itéletet fog hirdetni a nemzeteknek.

²Nem fog kiáltani, nem válogat személyt, s nem hallják oda kinn az ő szavát.

³A repedezett nádat nem töri össze, és a füstölgő mécsbelet nem oltja ki; igazságban szolgáltat itéletet.

⁴Nem leszen szomorú, sem háborgó, míglen itéletet tesz a földön; és az ő törvényét várják a szigetek.

⁵Ezeket mondja az Úr Isten, az egek teremtője, és azok kiterjesztője, a földnek és a mik abból teremnek, fentartója, ki leheletet ad a népnek, mely azon vagyon, és lélekzetet a rajta járóknak:

⁶Én, az Úr, híttalak téged igazságban, és megfogtam kezedet, és megtartottalak. És szövetségűl adlak téged a népnek, és a pogányoknak világosságúl;

⁷hogy megnyissad a vakok szemeit, és a foglyokat kihozzad a fogságból, a tömlöczből a sötétségben ülőket.

⁸Én az Úr! ez az én nevem; dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.

⁹Az előbbiek ime eljöttek; én új dolgokat is hirdetek; mielőbb kifejlenének, hallatom veletek.

¹⁰Énekeljetek az Úrnak új éneket, az ő dicsérete a föld végső határairól; kik a tengeren jártok, és mi abban vagyon, szigetek, és azok lakói!

¹¹Emelkedjék föl a puszta és annak városai, hol Cédár házakban lakik; mondjatok dicséretet, kősziklán lakók! a hegyek tetejéről kiáltsanak.

¹²Dicsőséget adjanak az Úrnak, és dicséretét hirdessék a szigetekben.

¹³Az Úr, mint hős kimegyen, mint hadakozó férfiú, fölindítja hevét, üvölt és kiált; és erőt vesz ellenségein.

¹⁴Én mindenkor hallgattam, veszteg voltam, tűrtem; (de most) szólok, mint a szülő, pusztítok és elnyelek egyetemben.

¹⁵Elpusztítom a hegyeket és halmokat, s azok minden füvét megszárasztom; és a folyóvizeket szigetekké teszem, és a tavakat kiszárasztom.

¹⁶És a vakokat oly útra viszem, melyet nem ismernek, és oly ösvényeken jártatom őket, melyekről nem tudtak, a sötétséget előttök világossággá teszem, és a göröngyösöket egyenesekké; ezeket cselekszem velök, és nem hagyom el őket.

¹⁷Ekkor hátra fordúlnak, és szégyennel megszégyenűlnek, kik a bálványokban bíznak, kik az öntött képeknek mondják: Ti vagytok a mi isteneink!

¹⁸Siketek! halljatok, és vakok! nézzetek, hogy lássatok.

¹⁹Kicsoda vak, ha nem az én szolgám, és siket, ha nem a kihez követeimet küldöttem? Kicsoda vak, mint a ki eladatott? és kicsoda vak, mint az Úr szolgája?

²⁰Te, ki sokat látsz, nem veszed-e észre? kinek fülei nyitvák, nem hallasz-e?

²¹Az Úr azt akarta, hogy megszentelje őt, és nagygyá tegye a törvényt és fölmagasztalja.

²²De megrablott és elpusztított nép ez, az ifjak mindnyájan tőrben és fogházakban tartatnak; prédává lettek, és nincs, ki megszabadítsa; ragadománynyá, és nincs, ki mondja: Add vissza!

²³Kicsoda közöttetek, ki ezt hallgassa, gondolkodjék és figyelmezzen a jövendőkre?

²⁴Ki adta ragadományra Jákobot, és Izraelt a pusztítóknak? nem az Úr-e önmaga, ki ellen vétkeztünk? Mert nem akartak az ő utain járni, és törvényét nem hallgatták.

²⁵És rája öntötte búsulásának haragját és a had erejét, és fölégette őt köröskörűl, és nem vette észre; fölgyujtotta őt, és nem értette.