¹Ama napokban halálra betegedék Ezekiás; és beméne hozzája Ámosz fia, Izaiás próféta, és mondá neki: Ezeket mondja az Úr: Rendeld el házadat, mert meghalsz, és nem fogsz élni.

²És Ezekiás arczczal a falhoz fordúla, és imádkozék az Úrhoz,

³és mondá: Kérlek, Uram! kérlek, emlékezzél meg, mimódon jártam előtted igazságban és tökéletes szivvel, és hogy a mi jó szemeid előtt, megcselekedtem. És síra Ezekiás nagy sirással.

⁴És lőn az Úr igéje Izaiáshoz, mondván:

⁵Eredj, és mondd meg Ezekiásnak: Ezeket mondja Dávid atyád Ura Istene: Meghallgattam imádságodat, és tekintetbe vettem könyhullatásaidat; ime én a te napjaidhoz tizenöt esztendőt adok,

⁶és az asszíriai király kezéből is megszabadítlak téged és e várost, és megoltalmazom azt.

⁷Ez leszen pedig jeled az Úrtól, hogy az Úr megcselekszi ez igét, melyet szólott:

⁸Ime én visszatérítem az árnyékot a vonalakon, melyeken már leszállott, Ákáz napóráján, tiz vonallal. És visszatére a nap tiz vonallal a fokokon, melyeken már leszállott vala.

⁹Ezekiásnak, Júda királyának irása, mikor megbetegűlt és fölgyógyúlt betegségéből.

¹⁰Én mondám: Az én napjaim közepén megyek az alvilág kapuihoz, keresve esztendeim maradványát.

¹¹Mondám: Nem látom az Úr Istent az élők földén; nem látok többé embert és nyugalomban lakót.

¹²Életem elvétetik, és összegöngyöltetik, mint a pásztorok sátora; elmetszetik, mint a szövőtől, életem; még mikor kezdeném, elmetsz engem; reggeltől estig végemre jársz.

¹³Bíztam a reggelhez, és mint az oroszlán, úgy összetörte csontaimat; reggeltől estig végemre jársz.

¹⁴Mint a fiók fecske, úgy kiáltok; nyögök, mint a galamb; meggyengűltek szemeim, nézvén a magasba. Uram! erőszakot szenvedek, fogd fel ügyemet.

¹⁵Mit mondjak? vagy mit felel nekem ő, holott maga cselekedte? Átgondolom előtted minden esztendőmet lelkem keserűségében.

¹⁶Uram! ha így kell élni, és ilyenekben áll az én lelkem élete, megfeddhetsz engem, és megeleveníthetsz engem.

¹⁷Ime békeségeműl lett legkeservesebb keserűségem; te megszabadítottad lelkemet, hogy el ne veszszen, hátad mögé vetetted minden bűnömet.

¹⁸Mert nem az alvilág teszen rólad vallást, sem a halál nem dicsér téged; nem várnak, kik a sírgödörbe leszállnak, a te hűségedre;

¹⁹az élő, az élő teszen rólad vallást, mint én is ma; az atya a fiaknak adja tudtúl a te hűségedet.

²⁰Uram! szabadíts meg engem , és zsoltárainkat énekelni fogjuk életünk teljes napjain az Úr házában.

²¹És meghagyá Izaiás, hogy egy csomó fügét vegyenek, és irúl a sebre tegyék, hogy meggyógyúljon.

²²És mondá Ezekiás: Mi leszen jele, hogy fölmegyek az Úr házába?