¹Jaj a kevélység koronájának, Efraim részegeinek, az elhulló virágnak, az örvendező dicsőségnek, kik az igen kövér völgy tetején valának, tántorogván a bortól.

²Ime hatalmas és erős az Úr, mint a jégeső omlása, mint a rontó förgeteg, mint a megáradott s a földre messze kiöntött nagy vizek rohama.

³Lábakkal tapodtatik le Efraimban a részegek kevélységének koronája.

⁴És úgy jár az ő örvendező dicsőségének lehulló virága, mely a kövér völgy tetején vagyon, mint a koránérő füge az őszi érettség előtt, melyet meglátván a rátekintő, mindjárt, hogy kezébe fogja, benyeli azt.

⁵Az napon a seregek Ura dicsőség koronája leszen és vigaság koszorúja az ő népe maradványának,

⁶és itélet az itéletben ülőnek, és erősség a kapuban.

⁷De még ezek is tudatlanok a bor miatt, és a részegségtől tántorognak; a pap és próféta tudatlanok a részegség miatt, borba merűltek, tántorognak a részegségtől, nem ismernek látót, nem tudnak itéletet.

⁸Mert az asztalok mind telvék okádással és undoksággal, úgy hogy nincs többé hely.

⁹Kit tanít ő ismeretre? és kivel érteti meg a hallott dolgot? a tejtől elválasztottakkal? az emlőtől elszakasztottakkal?

¹⁰Igen, parancsolj, ismét parancsolj, parancsolj, ismét parancsolj; várj, ismét várj, várj, ismét várj; kevéssé ott, kevéssé amott.

¹¹Majd ajakának szólásával és idegen nyelven szól e népnek,

¹²kinek ezt mondotta: Ez az én nyugodalmam, üdítsétek föl az elfáradtat, ez az én enyhem; de nem akarják hallani,

¹³és ez nekik az Úr igéje: Parancsolj, ismét parancsolj, parancsolj, ismét parancsolj; várj, ismét várj, várj, ismét várj; kevéssé ott, kevéssé amott; – úgy hogy elmennek és hátra esnek és eltiportatnak, tőrbe akadnak és megfogatnak.

¹⁴Ezért halljátok az Úr igéjét, gúnyolódó férfiak! kik uralkodtok az én népemen, mely Jerusalemben vagyon,

¹⁵és azt mondjátok: Szövetségre léptünk a halállal, és a pokollal kötést tettünk. Az eláradó fenyíték, midőn átmenend, nem jő ránk; mert a hazudságot tettük reménységünkké, és a csalárdság ad menedéket.

¹⁶Azért ezeket mondja az Úr Isten: Ime én követ teszek le Sion alapjába, próbált, becses szegletkövet, beépítve az alapba. A ki hiszen, ne siessen.

¹⁷És mérleggé teszem az itéletet, és az igazságot mérővé; és a jégeső összezúzza a hazudság reménységét, és menedékét a vizek elborítják.

¹⁸És eltöröltetik szövetségtek a halállal, és kötéstek a pokollal meg nem marad; az eláradó fenyíték, midőn átmenend, eltapod titeket.

¹⁹A mikor csak átmenend, megragad titeket; mert reggel, hajnalban megyen át, nappal és éjjel, és egyedűl csak a zaklatás teszi érthetővé a hallomást.

²⁰Mert szoros lesz az ágy, úgy hogy a kettőnek egyike leesik; és a rövid palást mind a kettőt be nem födözheti.

²¹Mert mint a szakadás hegyén, úgy fog az Úr fölállani, haragudni fog, mint a gábaoni völgyben, hogy dolgát végezze, az ő idegenszerű dolgát, hogy dolgát cselekedje, az ő szokatlan dolgát.

²²Most tehát ne csúfolódjatok, nehogy megszoríttassanak köteleitek, mert pusztítást és megsemmisítést hallottam a seregek Urától Istenétől az egész föld ellen.

²³Vegyétek füleitekbe és halljátok az én szómat, figyelmezzetek és halljátok beszédemet.

²⁴Vajjon egész nap szánt-e a szántó, hogy vessen, hasogatja s boronálja-e földét?

²⁵Nemde, mikor annak színét megegyengeti, elveti a ledneket, és elhinti a köményt és a búzát rend szerint, és az árpát és kölest és tenkelyt maga helyein?

²⁶Igy tanítja okosságra őt, Istene tanítja őt.

²⁷Mert nem szán-cséppel csépeltetik a lednek, s nem szekérkerekkel töretik a kömény; hanem vesszővel verik ki a ledneket, és pálczával a köményt.

²⁸A kenyérnek való pedig csépeltetik; de a cséplő nem csépli azt mindörökké, sem a szekér-kerék nem vágja azt, sem körmeivel nem tiporja el azt.

²⁹És ez a seregek Urától Istenétől származik, hogy csodálatosan létesítse a tanácsot, és kitűntesse az igazságot.