¹Az napon ez ének fog énekeltetni Júda földén: A mi erősségünk városa Sion, a szabadító, kőfalúl helyeztetik abban és bástyáúl.

²Nyissátok meg a kapukat, és menjen be az igaz nép, az igazság megőrzője.

³A régi tévelygés elmúlt; megtartod a békeséget, a békeséget, mert tebenned bíztunk.

⁴Bíztatok az Úrban örök időktől, és az erős Úr Istenben mindörökké.

⁵Mert meghajtja a magasban lakókat; a magas várost megalázza, megalázza azt földig, levonja mind a porig.

⁶Letapodja azt a láb, a szegény lábai, a szűkölködők lépései.

⁷Az igaz ösvénye egyenes, egyenes járású az igaz útja.

⁸A te itéleteid ösvényén várunk téged, Uram! a te neved és emlékezeted a lélek kivánsága;

⁹az én lelkem kiván téged éjjel, de szellememmel is belsőmben már reggel hozzád ébredek; mert midőn végrehajtod itéleteidet a földön, igazságot tanúlnak a föld kerekségének lakói.

¹⁰Ha könyörűlünk az istentelenen, nem tanúl igazságot; a szentek földén gonosz dolgokat cselekszik, és nem fogja látni az Úr dicsőségét.

¹¹Uram! fölemelve a te kezed, és nem látják; lássák, és szégyenűljenek meg a nép irígyei, és tűz emészsze meg ellenségeidet.

¹²Uram! te békeséget adsz nekünk, mert minden dolgunkat megcselekszed helyettünk.

¹³Mi Urunk, Istenünk! minket urak birtak tekivűled, csak általad emlékezünk nevedről.

¹⁴Ők holtak, ne éljenek, a szörnyek ne támadjanak föl; azért látogattad és rontottad meg őket, és eltörlötted minden emlékezetöket.

¹⁵Kedveztél a nemzetnek, Uram! kedveztél a nemzetnek; vajjon nem dicsőittettél-e meg, kiterjesztvén a föld minden határait?

¹⁶Uram! az inségben kerestek téged, s a zúgolódás nyomorúságában nálok a te tanításod.

¹⁷Mint a ki fogant, mikor közelget a szüléshez, kínt szenvedvén, kiált fájdalmában, olyanok lettünk, Uram, a te színed előtt.

¹⁸Fogantunk, és mintegy vajúdtunk, de szelet szültünk; üdvöset nem tettünk a földön, azért nem hullottak el a föld lakói.

¹⁹De fölélednek a te halottaid, az én megölteim föltámadnak. Serkenjetek föl és mondjatok dicséretet, kik a porban laktok; mert világosság harmata a te harmatod, de a szörnyek földét romlásba rántod.

²⁰Eredj, én népem! menj kamaráidba, zárd be rád ajtóidat, rejtezzél el egykevessé, egy szempillantásra, mig elmúlik a harag.

²¹Mert ime az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak ellene tett gonoszságát; és a föld feltárja vérét, és nem födi el többé megölteit.