¹Uram! én Istenem vagy te, fölmagasztallak téged, és hálát adok a te nevednek; mert csodákat cselekedtél, a te régi hű végzéseidet. Amen.

²Mert a várost kőhalommá tetted, az erős várost, az idegenek házát rommá, hogy ne legyen város, és soha többé föl ne épűljön.

³Ezért dicsér téged az erős nép, a hatalmas nemzetek városa fél tőled.

⁴Mert erőssége lettél a szegénynek, erőssége a szűkölködőnek nyomorúságában; menedék a forgószél ellen, árnyék a hőség ellen; mert a hatalmasok lihegése, mint a kőfalat megingató forgószél.

⁵Mint a hőség a szomjúságban, úgy alázod meg az idegenek háborgását; és mint a felhő alatt égető meleggel, elszárasztod az erősek sarjadékát.

⁶És a seregek Ura minden népnek e hegyen kövérségből szerez lakomát, a szüret, a velős kövérség, a seprő nélküli bor lakomáját.

⁷És szétszakítja e hegyen a köteléket, mely minden népet szorongatott, és a lepelt, mely minden nemzetre kiterjedett.

⁸Megrontja a halált mindörökre; és az Úr Isten elveszi a könyhullatást minden orczáról, és népe gyalázatát elveszi az egész földről, mert az Úr szólott.

⁹És mondatik majd az napon: Ime a mi Istenünk ez! vártuk őt, és megszabadít minket; ez az Úr! várakoztunk rája, s örvendezünk és vigadunk az ő szabadításában.

¹⁰Mert az Úr keze nyugszik e hegyen, és lecsépeltetik Moáb alatta, mint a szalma szekérrel megtöretik.

¹¹És kiterjeszti kezeit alatta, mint kiterjeszti az úszó úszásra, és megalázza dicsőségét kezeinek összetörésével.

¹²És a te magas kőfalaid erősségei leomlanak, megaláztatnak és levonatnak a földre mind a porig.