¹A tenger pusztájának terhe. Mint a dél felől jövő forgószelek, úgy jön a pusztáról, a rettenetes földről.

²Kemény látomás jelentetett nekem: A ki hitetlen, hitetlenűl cselekszik; és a ki kártevő, pusztít. Menj föl, Élam! szálld meg, Médus! minden fohászkodását megszűntetem.

³Azért teltek meg ágyékaim fájdalommal, körűlvett engem a szorongatás, mint a szülőnek szorongatása; leroskadok, mikor ezt hallom, megrendűlök, mikor látom.

⁴Szívem eleped, a sötétség elkábít engem; Babilon, az én szerelmesem csodáúl tétetett nekem.

⁵Készíts asztalt, vigyázz az őrállásról! Ti, a kik esztek és isztok, keljetek föl, fejedelmek! ragadjatok paizst.

⁶Mert ezeket mondotta nekem az Úr: Menj, és állíts őrt, ki a mit csak lát, adja hirűl.

⁷És láta szekeret, két lovagot, szamáron ülőt és tevén ülőt, és nézte szorgalmatosan, sok figyelemmel.

⁸És kiálta, mint az oroszlán: Az Úr őrállásán vagyok én, állván szűntelen napestig, és őrhelyemen vagyok, állván egész éjeken át.

⁹Im jöve a lovagok szekerén fennülő eme férfiú, és szólván, mondá: Elesett, elesett Babilon, és az ő isteneinek minden bálványai földig lerontvák.

¹⁰Cséplésem és szérűm fiai! miket a seregek Urától, Izrael Istenétől hallottam, hírűl adám nektek.

¹¹Dúma terhe. Kiáltanak hozzám Szeirből: Őrző! hogy van az éj? Őrző! hogy van az éj?

¹²Mondá az őrző: Eljön a reggel, de az éj is; ha kérdezitek, kérdezzétek (jól); térjetek meg, s úgy jőjetek.

¹³Arábia terhe. Erdőben alusztok nyugat felé Dedanim örvényein.

¹⁴Eléje menvén, vigyetek vizet a szomjúhozónak, kik a déli földet lakjátok, kenyérrel menjetek a futó elé.

¹⁵Mert a kardok elől futottak, a rájok vont kard elől, a megvont kézív elől, a kemény harcz elől.

¹⁶Mert ezeket mondja az Úr nekem: Még egy esztendő, mint a béres esztendeje, és elvétetik Cédár minden dicsősége.

¹⁷És az erős nyilasok számának maradványai Cédár fiai közől megkevesednek; mert az Úr, Izrael Istene szólott.