¹Boldizsárnak, a babiloni királynak első esztendejében Dániel álmot láta, látomása vala ágyában; és leírván az álmot, rövid beszédbe foglalá, és velejét eléadván, mondá:

²Látomásom vala álmomban éjjel, és ime az égnek négy szele harczola a nagy tengeren.

³És négy nagy szörnyállat jöve föl a tengerből, egymástól különbözők.

⁴Az első mint egy nőstény-oroszlán, és sas-szárnyai valának; nézém, mig kiszaggattattak szárnyai, és fölemeltetvén a földről, lábaira álla, mint az ember, és emberi szív adaték neki.

⁵És íme más szörnyállat, hasonló a medvéhez melléje álla; és három sor fog vala szájában, és így szólának neki: Kelj föl, és egyél sok húst.

⁶Ezek után nézék, és íme más szörnyállat, mint a párducz, és négy szárnya vala hátán, mint a madárnak, és négy feje vala az állatnak, és hatalom adaték neki.

⁷Ezek után nézék az éjjeli látomásban, és ime a negyedik szörnyállat rettenetes, csodálatos és igen erős vala, nagy fogaival evén és apróra zúzván, és a többit lábaival eltapodván; különbözék pedig a többi állatoktól, melyeket előtte láttam, és tíz szarva vala.

⁸Szemlélém a szarvakat, és ime egy más kicsiny szarv növekedék azok közől, mely előtt három az első szarvak közől kiszakasztaték; és íme ezen szarvban szemek valának, mint az ember szemei, és nagyokat szóló száj.

⁹Nézém, míg a királyi székeket letevék, és az ős-öreg leüle; az ő ruházata fehér vala, mint a hó, és fejének hajszálai, mint a tiszta gyapjú, az ő királyi széke tüzes láng, ennek kerekei égő tűz.

¹⁰Rohanó tűzfolyam jöve ki az ő színe elől. Ezernyi ezeren szolgálának neki, és tízezerszer százezeren udvarlának neki; az itélet leüle, és a könyvek fölnyittatának.

¹¹Nézék a nagy beszédek szava miatt, melyeket ama szarv szólott; és látám, hogy megöletett a szörnyállat, és teste elveszett és tűznek adatott megégetésre;

¹²és a többi szörnyállatoknak is elvétetett hatalmok, és életidejök meghatároztatott időről időre.

¹³Nézék tovább az éjjeli látomásban, és íme az ég felhőiben jöve egy, mint az ember fia, és az ős-öreghez közeledék, és az ő színe elé vivék őt.

¹⁴Ki hatalmat ada neki és tisztességet és országot, hogy minden népek, nemzetségek és nyelvűek szolgáljanak neki; az ő hatalma örökkévaló hatalom, mely el nem vétetik, és országa, mely el nem enyészik.

¹⁵Eliszonyodék lelkem, én, Dániel, megrettenék ezeken, és látomásaim megháborítának engem.

¹⁶Az udvarlók egyikéhez járúlék, és mindezek igaz értelmét kérdezém tőle. Ki megmondá nekem mindezek jelentését és megtaníta engem:

¹⁷E négy nagy szörnyállat, négy ország, melyek támadnak a földön.

¹⁸De a fölséges Isten szentei beveszik az országot, és bírni fogják az országot örökké és mindörökön örökké.

¹⁹Azután bizonyost akarék tudni a negyedik szörnyállatról, mely igen különbözött valamennyitől, az igen rettenetesről, melynek fogai és körmei vasból valának, mely evék, és apróra zúzá és a többit lábaival eltapodá;

²⁰és a tíz szarvról, melyek fején valának, és a másikról, mely utóbb nőtt, mely előtt leesett a három szarv; és azon szarvról, melynek szemei valának és nagyokat szóló szája, s mely nagyobb vala a többinél.

²¹Nézék, és ime az a szarv hadakozék a szentek ellen, és rajtok erőt vőn,

²²mígnem eljöve az ős-öreg, és igazságot ada a Fölséges szenteinek, és az idő eljöve, s a szentek elfoglalák az országot.

²³És így szóla: A negyedik szörnyállat a negyedik ország lesz a földön, mely nagyobb lesz minden országnál, és fölemészti az egész földet, letapodja és összerontja azt.

²⁴Ezen ország tíz szarva pedig tíz király leszen; és más támad utánok, ki hatalmasabb lesz az elsőknél, és három királyt megaláz.

²⁵És sok beszédet szól majd a Fölséges ellen, és letiporja a Fölséges szenteit, azt vélvén, hogy megváltoztathatja az időket és törvényeket, mivel kezébe adatnak egy ideig, két ideig és félideig.

²⁶De leül az itélet, hogy elvétessék hatalma, és megrontassék, és elveszszen mindörökké.

²⁷Az ország pedig és a hatalom és az ország dicsősége, mely az egész ég alatt vagyon, adassék a Fölséges szentei népének; melynek országa örökkévaló ország, és minden királyok szolgálnak és engedelmeskednek neki.

²⁸Itt lőn vége az igének. Engem, Dánielt, gondolataim igen megháborítának, és színem elváltozék rajtam; az igét pedig megtartám szivemben.