¹Dániel pedig a király vendége vala, tiszteltetve minden baráti fölött.

²És vala egy Bél nevű bálvány a babiloniaknál; melyre mindennap tizenkét mérték lisztlángot, negyven juhot és hat korsó bort költöttek.

³A király is tisztelte azt, és elment mindennap annak imádására; Dániel pedig az ő Istenét imádja vala. És mondá neki a király: Miért nem imádod te Bélt?

⁴Ki felelvén, mondá neki: Mert nem tisztelem a kézzel csinált bálványokat, hanem az élő Istent, ki az eget és földet teremtette, és hatalma vagyon minden testen.

⁵És mondá neki a király: Nem látszik előtted Bél élő istennek lenni? nem látod-e, mennyit eszik és iszik naponkint?

⁶És mondá elmosolyodva Dániel: Ne légy csalódásban, oh király! mert ez belűl sárból, és kivűl rézből vagyon, és nem eszik soha.

⁷És megharagudván a király, eléhívá annak papjait, és mondá nekik: Ha meg nem mondjátok nekem, kicsoda az, ki mind e költséget megeszi, meghaltok.

⁸Ha pedig megmutatjátok, hogy Bél eszi meg ezeket, meghal Dániel, mert káromlotta Bélt. És mondá Dániel a királynak: Legyen a te igéd szerint.

⁹Valának pedig Bél papjai hetvenen, feleségeik-, gyermekeik- és kisdedeiken kivűl. És a Király elméne Dániellel Bél templomába.

¹⁰És Bél papjai igy szólának: Ime mi kimegyünk, és te, király, tedd le az étkeket, és tölts bort, és zárd be az ajtót, és pecsételd be gyürűddel.

¹¹És ha reggel bemenvén, úgy nem találandod, hogy Bél mindent megevett: halállal haljunk meg mi, vagy Dániel, ki hazudott ellenünk.

¹²Könnyen vevék a dolgot; mert az asztal alatt ál-ajtót csináltak vala, és azon járának be mindenkor, és megevének mindent.

¹³Lőn tehát, miután kimentek amazok, a király Bél elé raká az étkeket; Dániel pedig parancsolá szolgáinak, hogy hamut hozzanak; és elhinté azt az egész templomban a király előtt; és kimenvén, bezárák az ajtót, és bepecsételvén a király gyürűjével, elmenének.

¹⁴Éjjel pedig, szokásuk szerint, bemenének a papok és feleségeik és fiaik, és mindent megevének és megivának.

¹⁵A király korán reggel fölkele, és vele Dániel.

¹⁶És mondá a király: Épen vannak-e a pecsétek? Dániel! Ki felelé: Épen, király!

¹⁷És mihelyt az ajtót fölnyitotta, a király az asztalra tekintvén, fölkiálta nagy szóval: Nagy vagy, Bél! és nincs tenálad semmi álnokság.

¹⁸Dániel mosolyga, és visszatartóztatá a királyt, hogy be ne menjen, és mondá: Ime a földszin, nézd, ki nyomdokai ezek?

¹⁹És mondá a király: Látom a férfiak és asszonyok és gyermekek nyomdokait. És megharaguvék a király.

²⁰Akkor megfogatá a papokat és feleségeiket és fiaikat; és megmutaták neki a rejtekajtókat, melyeken bejártak, és megették, mik az asztalon valának.

²¹Azért megöleté őket a király, és Bélt Dániel hatalmába adá; ki lerontá azt templomával együtt.

²²És vala egy nagy sárkány azon a helyen, melyet a babiloniak tisztelének.

²³És mondá a király Dánielnek: Ime most nem mondhatod, hogy ez nem élő isten; imádjad azért ezt.

²⁴És mondá Dániel: Az én Uramat Istenemet imádom, mert ő az élő Isten; ez pedig nem élő isten.

²⁵Te, király! adj nekem hatalmat, és én megölöm a sárkányt kard és bot nélkül. És mondá a király: Adok.

²⁶Dániel tehát vőn szurkot, hájat és szőrt, és öszszefőzé, és darabokra csinálá, és a sárkány szájába adá, és megpukkada a sárkány. És mondá: Ime, kit tiszteltetek.

²⁷Hallván ezt a babiloniak, fölötte megboszankodának, és egybegyűlvén a király ellen, mondák: Zsidóvá lett a király; Bélt lerontotta, a sárkányt megölte, a papokat is meggyilkolta.

²⁸És a királyhoz menének, és mondák: Add kezünkbe Dánielt, mert különben megölünk téged és házadat.

²⁹Látván a király, hogy erősen rája estek, a szükségtől kényszeríttetve, kezeikbe adá Dánielt.

³⁰Kik őt az oroszlánok vermébe veték, és hat napig vala ott.

³¹A veremben pedig hét oroszlán vala, és azoknak minden napra két testet adtak és két juhot; de akkor nem adtak nekik, hogy megegyék Dánielt.

³²Vala pedig Habakuk próféta Judeában, ki étket főzött és kenyeret aprított vala egy edénybe, és a mezőre méne, hogy az aratóknak vigye.

³³És mondá az Úr angyala Habakuknak: Vidd el a te ebédedet Babilonba Dánielnek, ki az oroszlánok vermében vagyon.

³⁴És mondá Habakuk: Uram! Babilont nem láttam, és a vermet nem tudom.

³⁵És megfogván őt az Úr angyala üstökénél, elvivé őt hajánál fogva, és letevé Babilonban a verem fölé az ő lelkének sebességével.

³⁶És kiálta Habakuk, mondván: Dániel, Isten szolgája! vedd az ebédet, melyet neked az Isten küldött.

³⁷És mondá Dániel: Megemlékeztél rólam, Isten! és nem hagytad el a téged szeretőket.

³⁸És fölkelvén Dániel, evék. Az Úr angyala pedig azonnal helyére állitá vissza Habakukot.

³⁹A király eljöve hetednapon, hogy sirassa Dánielt; és a veremhez méne, és betekinte: és ime Dániel az oroszlánok között ül vala.

⁴⁰És fölkiálta nagy szóval a király, mondván: Nagy vagy, Uram, Dánielnek Istene! És kivoná őt az oroszlánok verméből;

⁴¹azokat pedig, kik az ő veszedelmének okai voltak, a verembe veté, és egy szempillantásban megemésztetének őelőtte.

⁴²Akkoron mondá a király: Féljék mindnyájan az egész földön lakók Dániel Istenét; mert ő a megszabadító, jeleket és csodákat cselekvő a földön, ki megszabadította Dánielt az oroszlánok verméből.