¹Az időben pedig fölkel Mihály, a nagy fejedelem, ki a te néped fiaiért áll; és eljő az idő, minő nem volt azóta, hogy nemzetek kezdettek lenni, mind ez ideig; és azon időben megszabadúl a te néped, mindaz, ki beírva találtatik a könyvben.

²És sokan azok közől, kik alusznak a föld porában, fölébrednek; némelyek örök életre, és némelyek gyalázatra, hogy azt örökké lássák.

³Az értelmesek pedig tündökleni fognak, mint az égboltozat fénye; és a kik igazságra oktatnak sokakat, mint a csillagok örökön örökké.

⁴Te pedig, Dániel, zárd el ez igéket, és pecsételd be a könyvet az elrendelt ideig; sokan átfutják azt, és sokféle leszen belőle a tanúlság.

⁵És én, Dániel, nézék, és ime, mintha ketten állanának, egyik innen a folyóvíz partján, és a másik túl a folyóvíz másik partján.

⁶És mondám a gyolcsruhába öltözött férfiúnak, ki a folyóvíz fölött áll vala: Mikor leszen vége e csodáknak?

⁷És hallám a gyolcsruhába öltözött férfiút, ki a folyóvíz fölött áll vala, midőn jobb- és balkezét fölemelte az égre, és megesküdött az örökkön élőre: hogy egy idő, két idő és fél idő múlva; mikor végképen föloszlik a szent nép hatalma, akkor telnek be mindezek.

⁸És én hallám ezt, de nem értém. És mondám: Uram! mi leszen ezek után?

⁹És mondá: menj el, Dániel! mert le vannak zárva és bepecsételve ez igék az elrendelt ideig.

¹⁰Sokan kiválasztatnak, megtisztíttatnak, és mint a tűz, megpróbáltatnak; az istentelenek pedig istentelenűl cselekesznek; de senki sem érti az istentelenek közől, az értelmesek pedig értik.

¹¹Az időtől, mikor elvétetik a mindennapi áldozat, és pusztulásra fölállíttatik az utálatosság, ezer kétszáz kilenczven nap telik el.

¹²Boldog, a ki várakozik, és eléri az ezer háromszáz harminczöt napot.

¹³Te pedig menj el, a hova rendeltettél, és nyugodjál, fölkelendő osztályrészedhez a napok végén.